Most olvasom
Be(tét)

Be(tét)

Be(tét)

Amióta Aphrodité szigete a szerelem istennő születésén kívül arról is híres, hogy az eurózónában először itt sikerült banki feltőkésítéshez felhasználni a betétesek pénzét, érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ez máshol, máskor is előfordulhat-e.

Egyáltalán hogyan jutottunk el idáig, mi vezetett oda, hogy Ciprus más utat nem látva ehhez folyamodott, az esetleges országcsőd elkerülése érdekében.

A modern időkben talán újkeletűnek számít ez a dolog, hogy bankcsőd esetében, vagy annak elkerülését segítendő, ilyen fájdalmas lépésre kényszerül valaki. Ha a történelem lapjain kutakodunk, akkor azért találunk hasonló problémákat – megjegyzem, tényleg csak hogy legyen összehasonlítási alapunk hasonló megoldással. Tudjuk ugyan, hogy a mostani megoldás is „erőből” történt, de elhihetjük, az évszázadok alatt mennyit változott az erő fogalma. Hiszen amikor Szép Fülöp feloszlatta a templomosok lovagrendjét, a lovagrend vagyona már nem csupán adományokból állt, hanem banki-pénzügyi tranzakciók is növelték azt. Ezek után, nem volt meglepő, hogy sokan az adósaik voltak, akik nem tudtak, vagy nem akartak nekik fizetni. Hogyan lehetett ebben az esetben leírni a veszteséget? Ha „leírták” magát a lovagrendet is. A történelem során először Nero idejéből jegyeztek fel veszteség elszenvedést. Ő volt a történelem során az első, aki pénzrontással jutott jövedelemhez. Akiknek pedig pénzük volt, azok kénytelenek voltak veszteséget elszenvedni a pénzük után. Nero az akkor használatos aureus aranytartalmát 8,18-ról 7,22 grammra csökkentette. Ez azt jelentette, hogy a pénzcserekor egy aureus helyett szintén egyet adtak ugyan, de annak értéke 21,88%-kal volt kevesebb, tehát minden olyan személy, aki rendelkezett ilyen aranypénzzel, annak pénzben tartott vagyonának közel 22 %-a elveszett. 1971-ben, amikor Nixon amerikai elnök eltörölte a dollár aranyfedezetét, nehéz volt mihez viszonyítani a pénz értékét. Főleg, hogy csak a brazil őserdők kitermelhető fáinak száma szabott határt a bankjegypapírnak.

 

 

Korábban a papír mögött ott állt az arany, annyi pénzt bocsátottak ki, amennyire volt aranyfedezet. Manapság csak egy ígérvény az, hogy a kezekben lévő papírpénzt el fogják tőlünk fogadni. Régen, ha valaki kölcsönadott egy zacskó aranyat, a zacskó aranyát kapta vissza, illetve egy kicsivel többet. Ha valaki nem adta vissza a pénzt, már mehetett is párbajozni, esetleg háborúzni. Manapság ilyenre talán nincs példa, de olyanra igen, amikor biztosnak tűnő befektetés válik a semmivé. A biztos szó itt olyan befektetésre utal, ami esetében valamiféle állami vagy betétbiztosítási garancia áll a befektetés mögött. Nézzük, mik lehetnek ezek!

 

A legelső ilyen befektetési forma az állampapír. Ez esetben mindegy, milyen nemzet állampapírjáról beszélünk, mert minden ország a saját állama által kibocsátott állampapírok visszafizetésére vállal garanciát. Ez rendben is lenne, de hogyan fordulhatott elő az, hogy egy ország nem tudta visszafizetni az általa kibocsátott állampapírokat? Hogyan lehet ez? Nagyon egyszerűen, hiszen ez is ugyanúgy működik, mint az otthoni háztartás. Annyit tud költeni, amennyi bevétele van. Ha ez az egyensúly felborul, akkor kölcsön kell kérni. Előfordulhat azonban olyan szituáció, hogy nem képes visszafizetni a kölcsönt, mert csődbe megy. Például elvesztette az állását, leégett a fedezetként szolgáló ház, és nem volt rajta biztosítás. Ilyen esetben, aki a kölcsönt adta, gyakorlatilag elvesztette a kölcsönadott pénzét. Így van ezzel egy állam is. Addig nyújtózkodhat, ameddig a bevételei tartanak. Ha nem elegek, „kölcsönt” vehet fel, aminek az egyik módja az állampapírok kibocsátása. Hogyan lehet mégis, hogy valamelyik állam vissza tudja fizetni a kölcsönt, valamelyik pedig nem? Nagyon egyszerű, az egyik jól gazdálkodik, a másik viszont nem. Ezért vannak eltérő kamatok az állampapírok után: akiről a piac úgy gondolja, hogy nehezebben tudja visszafizetni a kölcsönt (vagyis a kibocsátott állampapírokat lejáratkor), annak nehezebben adnak kölcsön, vagyis magasabb kamatot kérnek az állampapírokra. Az egyes országok megítélését mutatja a CDS-árazás is.

 

Az egyik legjelentősebb vissza nem fizetés Argentínához kötődik. 2001 utolsó napjaiban jelentett csődöt, külföldi hitelezőkkel szemben fennálló, 95 milliárd dolláros adóssága miatt. Közvetlen következményeként a dollár/peso árfolyamot az addigi 1:1-ről 1:4-re változtatták. De miért is mentek csődbe az argentínok? Négy éve küzdöttek a recesszióval, az államadósság már a GDP 62%-ra rúgott. A csőd bejelentését megelőzően bevezették a corralitó-nak nevezett ideiglenes kényszerintézkedést, ahol 251 dollárban maximalizálták a bankokból kivehető mennyiséget. Az ideiglenesség végül két évig tartott. A külföldi hitelezők 75%-val sikerült 2005-ben megegyezni, akik 30-45%-os árfolyamon váltották át követeléseiket.

 

 

E példa is mutatja, mennyit ér az a teljes körű állami garancia, amit az országok vállalnak állampapírjaik visszafizetésére. Ennek ellenére, jelenleg ez a legmagasabb biztonsággal kecsegtető befektetés, így viszonylag alacsony kamatot fizet. A kamatszint akkor emelkedik, ha az ország kockázata nő, tehát a befektetők csak magasabb hozam mellett hajlandók finanszírozni az adott országot. Ilyenkor jönnek a kamathajhász spekulánsok, akik arra játszanak, hogy a kamatok egy idő után visszaállnak az eredeti szintekre, és ezáltal extra profitra tehetnek szert.

 

Valami hasonló spekuláció indult el a görög állampapírpiacon, amikor elkezdődött a görög dráma az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban. Görögország legnagyobb problémája az euróövezethez való csatlakozás volt, mert a válságban nem élhetett a devizaleértékelés lehetőségével, ami vonzóvá tehette volna az országot. Magát a problémát persze hosszabb távon itt is a bevétel/kiadás egyensúlyának felborulása okozta. Az állami kiadások erősebben nőttek, mint a bevételek, sportot űztek az adóelkerülésből, „kreatívan könyveltek”, ami egy ideig rejtve maradt ugyan az EU-ban, viszont amint kiderült, be is ütött a krach. A válságon nem vagyunk túl Görögországban, mindennaposak a sztrájkok, mert még mindig vékonyításra vár az állami szektor. Az állampapír tulajdonosok a válságban befektetésük 53%-át elveszítették, ez volt az ára annak, hogy Görögország megkapja az életmentő segélyt a három nagy pénzügyi szervezettől. Hihetetlen spekuláció is volt persze az állampapírokkal, hiszen ha nem vágták volna meg a papírok névértékét, egyes piaci szereplők komoly extra profitot tudtak volna keresni.

 

Ez a két példa bár elrettentő is lehetne, mégsem az. Inkább azt szerettem volna szemléltetni vele, hogy még a teljes körű állami garancia sem jelenti néha a mindent, vagyis a legerősebbnek tartott garancia sem jelent mindig életbiztosítást. Ennek ellenére, mindenképpen az állampapírokat ajánlom azoknak, akik nyugodtan szeretnének aludni. A jelenlegi ismereteink szerint nehezen elképzelhető, hogy nálunk valamikor is megtörténne ilyesmi, úgyhogy vegyék csak bátran a magyart! Mármint az állampapírokat.

 

See Also

A következő csoport a betétek világa, melyeket az egész EU-ban betétbiztosítás véd – valóban, de csak 100.000 euróig. Miért is lényeges ez? A kérdés válaszára világított rá a ciprusi válságrendezés. A 2008-as válság óta ez volt az első alkalom, hogy a veszteségrendezésbe bevonták a banki betéteseket is. Ha jól megfigyelték, a ciprusi eseményekig a válság rendezését az országok, illetve a nagy pénzügyi szervezetek, valamint önkéntelenül az állampapír tulajdonosok vállalták magukra. A válságban elsősorban arra törekedtek, hogy feltőkésítsék a bankokat, ezáltal megvédjék a betétesek pénzét. Ezzel a módszerrel viszont a bankok helyett az országokhoz került a sok „szemét”, ami a válság következő körében ki is borult. Mivel maguk az érintett országok is gondba kerültek, leszűkült az a kör, aki mentőövet tud és akar nyújtani a bajba került országoknak, bankoknak. Itt a ciprusi esetben jutottak el oda a nagy pénzügyi szervezetek, hogy valamilyen áldozatot vártak el a mentőcsomag érdekében a ciprusi bankrendszertől. Hiszen kimondva, kimondatlanul, a ciprusi bankszektor csődközelbe került. A csődelhárítást pedig azok a betétesek is megfizették, akiknek a két legnagyobb ciprusi bankban volt betétként a pénze. Létrehoztak egy jó és egy rossz bankot, előbbi a legnagyobb ciprusi bank (Bank of Ciprus) lett, utóbbi pedig a második számú bank (Laiki Bank). Akinek a második bankban volt 100.000 euró alatti betéte, azt átkönyvelték az első bankba, akiknek pedig 100.000 eurónál magasabb betéte volt, az elveszítette a 100.000 euró feletti rész közel 80%-át. A legnagyobb bank iménti összehatár feletti betétesei a pénzük közel 30-35%-nak mondhattak búcsút. A ciprusi bankrendszer legnagyobb problémája az volt, hogy az ország méretét meghaladó nagyságúvá nőtte ki magát, köszönhetően a kedvező adózási rendszernek. Gond volt az is, hogy ugyanarra az euróra Cipruson magasabb kamatokat fizettek, mint az eurózóna más országaiban, ami hosszú távon nem volt fenntartható.

 

 

A hazai bankokban szintén 100.000 euró a betétbiztosítás összege a magánszemélyek betéteire, amit a bankok az OBA-n keresztül nyújtanak (Bővebben a www.oba.hu-n olvashatnak erről). Ez vonatkozik minden banki betétre, illetve 2003. január 1. után kibocsátott hitelintézeti kötvényre. Utoljára hazánkban a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet esetében volt szükség az OBA garanciájára.

 

Mindent összevetve, azt gondolom, hogy a hazai bankrendszer stabil, sőt sokkal stabilabb, mint több más ország bankrendszere. A betétesek nyugodtan aludhatnak betéteik miatt, nem hiszem, hogy akár egy ciprusi betétvágás, vagy egy görög állampapír névértékvágás nálunk előfordulhatna (A rekorderek úgyis mi vagyunk a pengővel, még 1946-ból). Nálunk inkább az fordul elő, hogy az alacsony és folyamatosan csökkenő hozamok arra késztetik az elégedetlen befektetőket, hogy a betéteknél és az állampapíroknál magasabb hozammal kecsegtető befektetési termékek felé forduljanak. De ne feledjék, Delphoi már régen bezárt, senkinek sincs üveggömbje. A magasabb hozam érdekében mindig magasabb kockázatot kell vállalni. Ahogy a legendás mondás tartja a piacon: „A befektetők mindig nagy biztonság mellett, nagyon rövid idő alatt, nagyon sok pénzt szeretnének keresni!” Ebből a három lehetőségből általában kettő tud működni. Önök melyik kettőt választanák?

 

Írta: Ziegler Mátyás 

© 2020 Gentlemen's Choice. Minden jog fenntartva.

Vissza a tetejére