Most olvasom
Szélhámosok, szemfényvesztők, kalandorok

Szélhámosok, szemfényvesztők, kalandorok

Szélhámosok, szemfényvesztők, kalandorok

„Aki Curzon urat látta a hajón reggelizni (sült sonka tojással, tea, vaj, pirított zsemle), nem mondta volna róla, hogy ez az úr előző napon húszezer dollárt sikkasztott. Abban a nyugalomban, amellyel a vajat a zsemlére kente, a vaj fölé elhelyezte a sült sonkát, a felsoroltakat leharapta, és mielőtt hozzáfogott volna a rágáshoz, az egészet leöntötte két korty teával, ebben az elmélyült, gondos táplálkozásban benne volt az önmagával megelégedett nagytőkés kényelmes, bölcs, harmonikus életrendszerének egy jellegzetes mozaikja.” (Rejtő Jenő: Az elsikkasztott pénztáros)

Rejtő hőse a véletlennek köszönhetően jutott a temérdek pénzhez, nem volt igazi szélhámos. A gyorsan jött meggazdagodás révén főúrként kezdte élni életét, amíg igazi szélhámosok karjaiba nem szaladt. A könyvbeli alak és a megtörtént esetek közötti legnagyobb hasonlóság az, hogy a gyorsan jött gazdagság sehol nem tartott sokáig.

 

A legendás szélhámosok, kalandorok és csalók beírták magukat a történelemkönyvekbe, igazi legendák voltak, világfik, életművészek – zseniális ötletekkel és történetekkel. Természetesen előrebocsátjuk, hogy tettük elítélendő, méltó büntetésüket az igazságszolgáltatás részéről rendszerint meg is kapták. Lássuk tehát a legemlékezetesebb szélhámosok történeteit, a boldog békeidők és a legendás huszadik század elejéről!

 

Rejtő ismert figurája, Buzgó Mócsing, az igazi Trebitsch névadója egy legendás szélhámos és kalandor volt: Trebitsch Ignác. Hősünk egy paksi gabonakereskedő fia volt, de kilenc testvér között, a családi bolt továbbvitelével aligha vált volna aranyemberré. A színészi mesterség útjáról édesapja csak úgy tudta lebeszélni, hogy nagyvilági utazásra küldte a fiát – aki véletlenül nagynénje arany ékszereit is magával vitte. Zsidó vallását hamar leváltotta a tengerentúlon, csatlakozott a presbiteriánusokhoz, ahol tanúbizonyságot tett kiváló szónoki képességeiről. Hittérítői ténykedését nem gondolta elég kifizetődőnek, ezért visszatérve Európába, az anglikán egyházat erősítette. Kivételes karizmájának köszönhetően az egyház egyik prominensévé vált, sőt a liberális párt révén még a parlamentbe is bejutott. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a négy éves filozófia szak elvégzéséhez elég volt neki egyetlen esztendő Montreálban. „Hősünk” egy monarchista összeesküvés középpontjában is szerepet harcolt ki magának, így egy idő után már egyik országban sem látták szívesen – elsősorban az útját szegélyező meghamisított váltók és garancialevelek sokasága miatt. Sanghajba ezután pénz és nyelvismeret nélkül érkezett, de kis idő elteltével két tábornok személyes tanácsadója, s Kína nemzetközi patrónusa lett. Istenkeresése egy buddhista kolostorban ért végett, ahol Csao Kungként szenderült át a másvilágra – temetésén százezres tömeg kísérte utolsó útjára 1943-ban. Néhány évvel később egy tudósító mégis miként találkozhatott vele egy indiai kolostorban? Egy szélhámostól ez talán már nem is meglepő.

 

 

Trianon traumája nem csak a lelkekben, de a gazdaságban is dúlt a dicstelen döntés után. Az anyaországtól elcsatolt területeken az új államoknak nem volt még saját, új fizetőeszköze, így az osztrák-magyar koronát átmeneti megoldásként bevonták, majd felülbélyegezték. A koronák árfolyama a dolláréhoz képest egészen máshogy alakult. Az anyaországban leértékelődött, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban pedig fel, vagyis a pesti 230 koronás váltással szemben a határ túloldalán elég volt csak 130 felülbélyegzett koronát adni egy amerikai dollárért. A két korona között mindössze egy bélyegző volt a különbség. Erre a kiváló arbitrázs lehetőségre figyelt fel Jellinek Morton, fővárosi tisztviselő. Elterjesztette, hogy 140 koronáért tud dollárt szerezni, amire a vaskos hasznot szimatoló politikusok és közéleti emberek meg is bízták a tranzakciók lebonyolításával. Pestről egy diplomáciai futárral – akinek a pakkját nem ellenőrizhették a határon – érkezett Belgrádba a korona, ott felülbélyegezték, s hamar dollárrá alakultak a bankjegyek, mindenki legnagyobb megelégedésére és hasznára. A nagy szemfényvesztés akkor jött, amikor Morton elhintette, hogy még olcsóbban tud dollárt szerezni, s ez lesz az utolsó nagy akció – ezzel eljutottunk a ma már sokak által ismert, piramis elven alapuló átverés korai megfelelőjéhez. Számolatlanul kapta a magyar koronát a nagy haszon reményében, akik között számos prominens személy is fellelhető volt. A szállítmányt most maga kísérte, de valamilyen végzetes hibának köszönhetően nem jött vissza, hiába várták. Állítólag több százmillió korona tartott vele, talán éppen Amerikáig, ahol újdonsült milliomosként kezdhetett új életet. A pórul jártak dühükben sok mindent nem tehettek, hiszen, ha feljelentést tettek volna, be kellett volna ismerniük, hogy devizával üzérkedtek. Az ügy pikantériája, hogy állítólag maga az országos rendőrfőkapitány is a károsultak között volt. Morton nagy terve sikerült, örökre nyoma veszett.

 

Hoffner Ferenc, akit rászedett delikvensek csak báró beőházi Horváth Menyhértként ismertek, és társa, a kalandokban Sugár Vilmos számos legendás tettet hajtottak végre. Csak ujjgyakorlat volt kettejüknek, amikor a budapesti utcákról leszerelt gázlámpákkal Nagyváradon korszerűsítették a közvilágítást, vagy amikor egy vásárolt huszáregyenruhát felöltve, ellátó tisztként fosztották ki a becsületes kereskedőket. Az öreg kontinensen elkövetett csalásaik híre és az igazság még csak a cipőjét húzta, amikor a svindler páros, s velük együtt a hazugság már a fél világot körbeutazta. Brazíliában nemes egyszerűséggel alapítottak egy bankot, s elterjesztették, hogy a saját bankjuk befektetőként hatalmas olajmezőkre bukkant a brazíliai hegyekben, ezáltal hatalmas energiakészletekkel megajándékozva a dél-amerikaiakat – hiteles szakvéleményt természetesen gyártottak a hamisítók. Nemzeti hősökké váltak, még katonai attasé címmel is megajándékozták őket, a bank részvényeinek árfolyama pedig az egekbe szökött, amelyből szép jussot tudtak realizálni. A mai napig tanítják a rendőr akadémiákon, miként húztak le egy bécsi bankot, ahol uradalmat vásárolni kívánó nemesként mutatkoztak be, hogy az egyik leghíresebb amerikai banktól, a First National Banktól várnak százezer dollárt. Persze a csekket a banknak annak rendje és módja szerint le kellett ellenőrizni, táviratozniuk kellett. Menyhérték két munkagödröt ástak a bécsi kábeltávíró vezetékekhez, s harminchat órát vártak a gödrökben, hogy a saját, hálózatra kapcsolt távíróval visszaigazolják az amerikai bank engedélyét. Egyszer persze őket is utolérte a végzet, de azért a rendőri kíséret alatt is beváltottak néhány hamis csekket a német fővárosban, sőt a börtönből is levezényeltek egy többmilliós mutatványt. Legendás karrierjüknek a Gestapo vetett véget.

 

 

A századfordulón Budapest nemcsak kulturális értelemben tartozott a világ egyik jelentős városához, de a szélhámosokat is ontotta magából. A történetek hősei gyakran kerültek Amerikába, ahol szintén szép számmal akadtak kóklerek. A szemfényvesztők látókörében leggyakrabban gazdag urak, nemesek és bankok voltak – azok, akiknél hegyekben állt a pénz. A következő történet hősei is már az újvilágban tevékenykedtek.

 

1870-ben Philip Arnold néhány csiszolatlan rubint és zafírt vásárolt, ezt összekeverte néhány marék tört gyémánttal – amit mellesleg a munkahelyéről csempészett ki –, s egy helyi bankárnál elhelyezték egy trezorban. A mohó bankár kiszedte belőlük, hogy egy hihetetlenül gazdag földterülethez jutottak, ami tele van kibányászandó gyémántokkal! Annak ellenére, hogy a bankár lelkére kötötték, hogy őrizze meg titkukat, a legközelebbi szállítmányukkor egy rakás befektető várta őket, köztük a Bank of California alapítója és a New York Tribune főszerkesztője. A szélhámosok összegyűjtöttek 50 ezer dollárt, amiből Angliában 20 ezer dollárért sürgősen tört gyémántokat vásároltak. Ekkor egy kis szerencse is a kezükre játszott, hiszen felkérték értékbecslésre Charles Tiffanyt (Tiffany & Co. alapítója, mai napig az amerikai tőzsdén jegyzik a vállalatot), aki egy kis hibát elkövetetve, a vásárolt kövek értékét 150 ezer dollárra becsülte. A páros félmillió dollárt harácsolt össze az ügy érdekében, az áldozatokat nem voltak restek négy napig a pusztában lovagoltatni, ahol a megfelelő helyen leásva – gondosan előkészített terepen – drágakövek bukkantak elő a lelőhelyről. A történet vége kiszámítható, hihetetlen összegért adták el a fabatkát sem érő földet.

 

A történeteket végtelenül lehetne folytatni, adtak már bankok kölcsönt letétbe helyezett, értéktelen részvényekre, de a Trafalgar-teret, a Big Bent és az Eiffel-tornyot is többször adták már el külföldi turistáknak. Az emberi butaság, a rászedhetőség és az elkövetők fantáziája korlátlan, nem ismer akadályt.

 

Manapság ilyen leleményes szélhámosok nem születnek. Helyettük a kor szellemében alapítanak bankot, interneten szedik rá az áldozatokat, óriási pénzügyi piramisokat építenek, egy egész ország kétharmadának megtakarítását elvarázsolva. Modern kor, régi trükkök, s minden mögött a gyors meggazdagodás – pontosabban megkopasztás – reménye. A közelmúlt nevezetes eseteiről, szélhámosairól következő lapszámunk hasábjain olvashatnak.

 

Írta: Tóth Attila

© 2020 Gentlemen's Choice. Minden jog fenntartva.

Vissza a tetejére