Most olvasom
„A luxus világában nem létezik lehetetlen” – interjú Emmanuel Sarumi óra dizájnerrel

„A luxus világában nem létezik lehetetlen” – interjú Emmanuel Sarumi óra dizájnerrel

„A luxus világában nem létezik lehetetlen” – interjú Emmanuel Sarumi óra dizájnerrel

Épp egy gyönyörű Patek Philippe feküdt féltő gondoskodással körülvéve a munkaasztalon, mikor beléptem Emmanuel Sarumi londoni „műhelyébe”. Gyémántok, zafírok és más csodálatos drágakövek vártak arra, hogy az amúgy is a luxust megtestesítő órákat még egyedibbé, személyre szabottá varázsolja. Emmanuelt régóta ismerem, kis csapatával és márkájával, a Splendore Unique-al, hihetetlen karriert futottak be, ami nem is csoda, hiszen kivételes tehetséggel érez rá mire vágynak a felső tízezer megszállott óramániásai.

GC: Honnan jött az ötlet, hogy az önmagában már státusz szimbólumnak számító luxus óramárkák termékeinek személyre szabott, gyémántokkal és drágakövekkel felékszerezett változatait megvalósító vállalkozást hozzatok létre?

 

Korábban az Amosu Luxury cégnél dolgoztam, aminek a fő profilja a tehetős – főként orosz, ázsiai és közel-keleti – ügyfelek különböző kütyüinek (többek között fejhallgatók, telefonok és tabletek) „felékszerezése”, illetve személyre szabása. Az ott töltött idő alatt nemcsak azt tanultam meg, hogy a luxus világában szinte nem létezik lehetetlen, de folyton ott motoszkált bennem az, hogy mégis hogyan lehetne egy szintet feljebb lépni és még különlegesebb dolgokat alkotni.

Ekkoriban találkoztam egy luxus óra kereskedővel és eszembe jutott, hogy mindaz, amit az évek alatt alkottam gyémántból és aranyból a fejhallgatókra és tabletekre, abból lenyűgöző dolgokat kreálhatnék az órák világában is.

Első lépésként vettem egy Cartier Santos 100 órát és bevontam fekete DLC-vel (Diamond-Like Carbon) valamint a számlapját és a tokját fekete gyémántokkal. Ezután következett egy Rolex Just 2 acél/ fehérarany óra, de ott már csak a számlapot gondoltam újra. E két csodálatos darab feldíszítése között sokat fejlesztettem a dizájn terén, sokat gondolkoztam, próbálkoztam hogyan lehetne a kreatív ötleteimet a luxus csúcsára járatni.

 

 

 

A piacon főleg az ázsiai célközönséget igyekeznek kiszolgálni, ami engem is érdekelt természetesen, de úgy döntöttem, hogy főként az arab ügyfelekre fókuszálok. Így elhatároztam, hogy a Rolex számlapját megtervezem arab és ázsiai számokkal egyaránt. Azt akartam, hogy különleges, azonnal figyelemfelkeltő benyomást tegyen, így a színvilága is rendkívül izgalmasra sikeredett: a lila a sárga és az arany kombinációja azonnal odavonzza a tekintetet. A cégem márka jelzését pedig a 6-os szám felé raktam. A végeredmény magáért beszélt: ilyen kreatív és egyedi darabot a világ még nem látott.

 

 

Közben megalapítottam a saját cégemet, a Splendor Unique Ltd., melynek beindítása nem volt egyszerű feladat. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy felkelsz egyik reggel, kitalálod, hogy csinálsz egy céget és máris keresed vele a pénzt. Ez valójában egy hosszadalmas és nehéz feladat. Először is fel kell kutatni a megfelelő értékesítési pontokat, majd meg kell találni a módját, hogy a termék elérje a célközönséget.

Amikor ezt a kettőt sikerül egyesíteni, akkor ki kell találni egy olyan stratégiát, mellyel bombaként robbanhatsz be a termékeiddel a köztudatba, tökéletesen eltalálva a leendő vevőid ízlését és stílusát. Az első évem veszteséges volt, minden pénzemet beforgattam a vállalkozásba. Minden egyes ötletemre, amivel megjelentem a piacon, figyeltem a reakciókat, feldolgoztam és felhasználtam a következő lépésemhez.

Szerencsére ez sikeresen működött és egyre jobban felkeltettem a leendő vevőim érdeklődését. Az elmúlt 2-3 évben már mondhatom, hogy beindult a vállalkozás, ehhez persze fontos tényező volt az, hogy mindig az egyedi, különlegesen kreatív megoldásokkal álltam az ügyfelek elé, maximálisan kielégítve az igényeiket.

  

GC: Az óramárkák hogyan viszonyulnak a cégedhez? Nem zavarja őket, hogy néha teljesen újragondolod az óráikat?

 

A legtöbb karóra márkának nem tetszik, ha az általa gyártott darabokat megváltoztatják, más külsővel, dizájn elemekkel kerülnek a piacra. Azonban az ügyfél személyes kérése, kívánsága a legfontosabb, így azt teljesíteni kell. Általánosságban elmondható, hogy a nagyobb márkák – mint például az Audemars Piguet, a Rolex vagy a Patek Philippe-, már rájöttek arra, hogy a vásárlók személyre szabott kérésének megfelelni elég nehézkes feladat, így a cégem is képbe kerülhet. Kisebb csapatom van, mint egy óragyártó cégnek, így jobban odafigyelünk a megvalósításra, a legkisebb részletre is.

Általában én találom ki a dizájnt, – ami úgy érzem működik az adott régióban-, miközben folyamatosan megfigyelem és tanulom a gyűjtők időméréssel kapcsolatos kívánalmait. Elsődleges célom, hogy segíthessem a nagy óramárkák kreatív munkáját a világ minden táján.

 

 

GC: Mely országokból kapod a legtöbb megrendelést? Dolgozol esetleg brit vagy más európai vevőknek is?

 

Az ügyfeleim az Egyesült Arab Emírségekből, Szaúd-Arábiából, Ománból, Kuvaitból és Katarból érkeznek. Idén pont egy szaúdi megrendelőmtől kaptuk a legnagyobb megrendelést: összesen tíz darab Patek Philippe, Audemarge Piquet és Richard Mille órákat terveztünk át neki. Európából nem igazán kapunk megrendeléseket.

 

GC: Szerinted mi lesz a 2017-es év nagy durranása az óratrendekben?

Nemsokára meglátod! (nevet) Ami nekem nagyon tetszik, hogy többek között arab számok is lesznek a számlapon. Örömmel tölt el az a tudat, hogy ezt a megoldást körülbelül egy évvel az óraiparbeli megjelenése előtt már kitaláltam és alkalmaztam az óráimon.

Koós Lili Londonban élő ékszertervező és gyémántszakértő készített interjút a tervezővel a Gentelemen’s Choice számára

© 2020 Gentlemen's Choice. Minden jog fenntartva.

Vissza a tetejére