Most olvasom
Sírós-nevetős regény: Fredrik Backman – Az ember, akit Ovénak hívnak

Sírós-nevetős regény: Fredrik Backman – Az ember, akit Ovénak hívnak

Sírós-nevetős regény: Fredrik Backman – Az ember, akit Ovénak hívnak

A fiatal svéd szerző könyvét olvasva sírni is, nevetni is lehet. Sokszor egyszerre a kettőt. A kilencmilliós Svédországban 600.000 példány kelt el a műből, amely minden idők egyik legnagyobb könyvsikere. Holott korántsem tipikus bestseller sztoriról van szó. A regény 2014. szeptember 11-én jelenik meg magyarul az Animus kiadó gondozásában.

Ove történetében elsőre nincs semmi különös. Hiszen Ove-szerű alakokkal nap mint nap találkozunk a társasházban, a sarki boltban, vagy az utcán, tolatás közben. Csak látásból ismerjük őket és nem is nagyon van kedvünk hozzá, hogy mélyebb benyomásokat szerezzünk róluk. De ha elolvassuk ezt a könyvet, rájöhetünk arra, hogy ha egy kicsit is kitekintünk előítéleteink és beidegződéseink szürke dobozából, mennyivel színesebbek és izgalmasabbak lehetnek a hétköznapjaink. Szellemes és csípős bírálata ez a regény a nyugati fogyasztói társadalom elkényelmesedett és elidegenedett világának és bár Svédországban játszódik, ne csodálkozzunk, ha mi magyarok is sokszor magunkra ismerünk benne.

Ove öngyilkos akar lenni. Felesége, az egyetlen nő az életében, s az egyetlen ember, aki igazán szerette, meghalt. Nem sokra rá az 59 éves Ovét idő előtt nyugdíjazzák. Ő pedig ki nem állhatja tétlenséget. Kényszeres cselekvő, akinek mindig találnia kell valami hasznos elfoglaltságot. Kétszeresen is értelmetlennek és üresnek találja tehát az életét. Nem fél a haláltól. Úgy gondolja, ha véget vet életének, újra együtt lehet Sonjával – a nővel, aki megértette, aki elfogadta olyannak, amilyen, s aki felettes énjeként van jelen halála után is, bírája cselekedeteinek. Ove naponta látogatja a sírját, s beszámol neki mindarról, ami történik vele. Például arról, hogy az emberek megőrültek a sorházas lakónegyedben, ahol évtizedekig éltek együtt. Ahová akkor költöztek, amikor Sonja terhes lett, s ahová visszatértek a tragikus baleset után, amelyet az ittas sofőr miatt szenvedett a buszuk Spanyolországban. A baleset után, aminek következtében Sonja rokkant lett, és magzatát is elvesztette.

S az emberek most egyszerűen nem hagyják meghalni. Hol egy utánfutóval tolatnak bele a postaládájába, hol szelíd erőszakkal ráveszik, hogy elfuvarozzon egy beteget a kórházba, hol biciklit „kell” javítania egy suhancnak, máskor vezetni tanít egy állapotos iráni nőt, befogad egy apja által melegsége miatt elüldözött fiatalt – no meg egy sok viszontagságot megélt kóbor macskát. Pont ő, aki utálja a macskákat kiszámíthatatlanságuk miatt. Mert Ove semmit nem szeret jobban, mint a szabályokat, a kiszámíthatóságot. Bár erre semmi nem jogosítja fel, naponta bejárja a szomszédos utcákat, hogy szabálytalanságokra vadásszon: ellenőrzi a szelektív gyűjtőt, a parkolási, biciklitartási szabályok betartását stb. Mogorva, magának való alak, akit lakótársai „kényszerítenek” sorozatban jótettekre. Ebből s Ove világlátásának ábrázolásából táplálkozik a regény tragikomikuma. Minden fejezet egy-egy önálló történet, egy-egy kis dráma, komédia (vagy mindkettő), s egymásutánjuk csodálatosan áll össze az olvasót folytonos és intenzív érzelmi azonosulásra késztető élettörténetté.

 

Miközben nyomon követjük Ove életének alakulását a jelenben és tanúi lehetünk az újabb és újabb atrocitásoknak, amelyek révén Ove akarata ellenére bekerül a „fura, de jó ember” státuszba, a történet vissza-visszakalandozik a múltba: Ove gyermek- és ifjúkorába. Így megismerhetjük az Ovét egyedül nevelő, s rá nagyban hasonlító, szintén csak a kétkezi tevékenységeket becsülő, szófukar apát, és azokat az egyszerű, s a tisztességet minden elé helyező szabályokat, amelyek alapján él, s amelyekre fiát is neveli. Megtudjuk, hogyan boldogul Ove azután, hogy 16 évesen apját is elveszti, s hogyan ismerkedik meg Sonjával, élete egyetlen szerelmével. Az ő elvesztése – pláne az állásából való elbocsátással együtt – sok, nagyon sok a környezete számára érzéketlen fafejnek tűnő, de nagyon is sérülékeny Ovénak. A legkülönbözőbb módokon akar öngyilkosságot elkövetni: megkísérli felkötni magát, a vonat elé ugrani, bevenni a feleségétől maradt gyógyszereket, az utastérbe vezetni a kipufogógázokat az autójából. Ám az utolsó pillanatban, az egyébként mit sem sejtő szomszédok mindig rákopognak s kérnek tőle valamit, amiben csak ő segíthet. (Kivéve a vonat elé ugrást: azt a lehetőséget egy ájultan összecsukló ember megmentése miatt „kési le”.)

 

Ove nem rossz ember. Nem árt ő senkinek, de merev a végtelenségig. Idegesítően, sokszor bicskanyitogatóan merev. Autisztikus személyiség. Ám mint tanúi lehetünk, még egy így „huzalozott” ember is képes a változásra, képes olyan cselekedetekre, amelyet sosem tudott volna magáról elképzelni. A regény vége felé, lakótársaival összefogva, korábbi ellenségét menti meg attól, hogy az önkormányzat bürokratái ápoló otthonba küldjék. Környezete ugyanis csökönyösen elvárja tőle, hogy kamatoztassa képességeit, elsősorban ezermester voltát, és ne maradjon közömbös szűkebb környezete iránt. S ő enged az „erőszaknak”, persze mindig a maga módján. De nem úgy van-e, hogy mindannyiunkban vannak berögződések, előítéletek, melyek olykor nem csak személyeket, de nagyobb embercsoportokat is fogva tartanak. Ove története talán elhiteti velünk, hogy mi is, mások is menthetőek vagyunk.

 

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Animus Könyvkiadó, Budapest

Ár: 3690.- Ft

 

A szerzőről

See Also

„Fredriknek hívnak. És írogatok. Mielőtt írni kezdtem volna, volt rendes munkám, de aztán véletlenül a fülembe jutott, hogy vannak emberek, akik hajlandóak azért fizetni, hogy más emberek mindenféléket írjanak más emberekről, és azt gondoltam: ez biztos jobb, mint dolgozni. És jobb is, komolyan. Arról már nem is beszélve, hogy most ülve keresem a kenyeremet, ami nagyszerű a fő érdeklődési köröm, a sajtevés szempontjából.

Mielőtt elkezdtem volna írogatni, voltam pincérsegéd egy étteremben és targoncavezető egy raktárban; és bizton állíthatom, hogy nagyon-nagyon nehézkes normálisan sajtot enni egy targoncán. Így aztán kiderült, hogy az írás az én hivatásom. Eleinte úgynevezett magazinoknak írtam, amelyek elküldtek, hogy igazi emberekkel találkozzam, meghallgassam őket, majd visszamenjek, és papírra vessem, amit mondtak.

Végül aztán a tudomásomra jutott, hogy vannak másféle írók is, úgynevezett szerzők, akik úgynevezett könyveket írnak; kitalálnak embereket, majd kieszelnek dolgokat, amelyeket ezeknek a kitalált embereknek a szájába adnak, és mindezt úgy, hogy fel sem állnak az íróasztaluktól. Gondoltam, így rengeteg időt megtakaríthatok, és még több sajtot ehetek. Szóval tettem egy próbát. Igazán remek volt. Most is sajtot majszolok.”

Fredrik Backman (született 1981-ben) debütáló regénye, Az ember, akit Ovénak hívnak 2012 őszén jelent meg. Azóta hatszázezer példány kelt el belőle Svédországban, és még 25 országban aratott óriási sikert. A Things My Son Needs to Know About the World című művét a kiadója így jellemezte: egy igazi diszfunkcionális nevelési tanácsadó. Második regénye, a My Grandmother Sent Me to Tell You She’s Sorry 2013 szeptemberében látott napvilágot. Fredrik úgy tervezi, évente írni fog egy könyvet. Stockholm külvárosában él a feleségével és két gyermekével.

 

Fotók és szöveg: Animus Könykiadó és PRO Kommunikációs Kft. sajtóközleménye

© 2020 Gentlemen's Choice. Minden jog fenntartva.

Az oldalt a c o r a l d e s i g n fejleszti.

Vissza a tetejére