Most olvasom
Luxusautó, ésszel – Az új Mercedes-Benz C-osztály

Luxusautó, ésszel – Az új Mercedes-Benz C-osztály

Luxusautó, ésszel – Az új Mercedes-Benz C-osztály

A Magyarországon gyártott CLA megjelenésével megváltoztak a szerepek a Mercedes modellpalettáján. Az eddigi kis limuzin, a C-osztály feljebb kúszott a ranglétrán – de hogy ennyivel, azt nem gondolná az ember.

Amikor a Mercedes bemutatta elsőkerék hajtású szedánját, a CLA-t, bizonyára sokakban felmerült az eretnek gondolat: mostantól mi szükség van a C-osztályra? Hiszen a CLA karakteres, sportos, modern, és nem mellékesen nagyobb is, mint a piacra lépésekor hivatalban lévő, egykori Baby Benz. Egy évvel később, a vadonatúj C-osztályban ülve már egészen más gondolatok foglalkoztatják az embert. Olyanok, mint hogy egyáltalán kell-e az S-osztály, ha itt van ez. Túlzás? Természetesen, de van benne valami.

Elég néhány lépésnyire eltávolodni az autótól, és máris belezavarodhatunk a látványba. Az arányok, az ívek, a vonalak, az első és hátsó lámpatestek sziluettje tökéletesen idézi a W222-est, a Mercedes aktuális zászlóshajóját. Más esetben ilyenkor zúgolódni kezdenénk, hiszen az soha nem szerencsés, ha egy csúcsmodell úgy néz ki, mint a belépő típus (hiszen a C-osztály a legkisebb hátsókerék hajtású modellje a Mercedesnek), csakhogy ez esetben pont fordított a hatás: a C-osztály anélkül idézi nagy testvérét, hogy kisebbítené annak érdemeit. Luxusautó kicsiben – van ennek egyáltalán értelme?

 

Mercedes-Benz C 300 BlueTEC HYBRID, Exclusive Line, Cavansitblau metallic, Leder ARTICO
Kristallgrau/Tiefseeblau, Zierelemente Holz Linde linestructure, (W205),
2013

De még mennyire. Bár mielőtt belemennénk a kérdésbe, tisztázzunk valamit: a C-osztály a legkevésbé sem kicsi. A közel 4,69 méteres autó a maga 2840 milliméteres tengelytávjával pont félúton van két legfontosabb ellenfele, az Audi A4 és a BMW3 között, ha viszont arányait nézzük, hátratolt utasterével, rövid farával mindkettőnél felnőttesebbnek, komolyabbnak hat, amire duplán rájátszanak az oldalfalat tagoló ívek. Ezzel pedig pontosan az elődök legfájóbb hibáját orvosolja a C-Klasse: nem látszik rajta a ranglétrán elfoglalt helye.

Ahhoz persze, hogy valóban fényűzőnek érezzünk egy autót, a külcsínnél többre van szükség – és minél közelebb szeretnénk férkőzni a C-osztály belső értékeihez, annál meggyőzőbben adja elő magát. Az utastér túlzás nélkül lenyűgöző. Az elődmodell igényesen megformált, de mégis csak műanyag felületeinek helyén nagyvonalúan megrajzolt, pazar kidolgozású elemek kényeztetik a szemet és a kezet. Lehet azon vitatkozni, hogy a diszkrét hatékonysággal működő klímaberendezés eszményi kialakítású kezelőpanel-sávja az itteni, magasra emelt helyén optimális, vagy jobb volna, ha mélyebben lapulna meg, mint az E-osztályban. Az biztos, hogy a krómozott légbeömlő rostélyok felette húzódó sorával szoros funkcionális és esztétikai egységet alkot a kitárt szárnyként feszülő gombsor; az arra fogékony szemlélőben egyenesen art décós benyomásokat ébreszt a panel, különösen, ha a tudatosan egyszerű, archaizáló rajzolatú, analóg órát is belekomponáljuk a képbe.

 

Ebben a környezetben kakukktojás a középkonzol feletti képernyő, de akár tetszik, akár nem, ma már lassan a tömegpiaci kategóriákban is eladhatatlanok a multimédiás monitorral nem rendelkező járművek, a prémium szegmensekben tehát különösen fontos a lenyűgöző infotainment teljesítmény. A Mercedesnek ezen a téren sem kell szégyenkeznie, az ergonómiailag optimálisan elhelyezett, immár érintésvezérelt egységről irányítható rendszer rendkívül sokrétű funkciókat bocsát a vezető rendelkezésére; ha a pár év múlva esedékes ráncfelvarrás során leegyszerűsítik a menürendszerét, talán a világ legjobb, ilyen jellegű berendezésévé válhat.
Miután az elsődleges érzékszerveket meggyőzte, a C-osztály menet közben folytatja a hódítást. Alapvetően komfortra hangolt, pont, ahogy a sportosságot erőltető konkurensek ellenében az ember egy Mercedestől elvárná. Az adaptív felfüggesztés rendkívüli finomsággal issza fel az útegyenetlenségeket, és noha sportállásban mutatott képességei is meggyőzőek, igazából kényelme az, amely kiemeli a piac átlagából. Ugyanez igaz a helykínálatra is. Hátul csupán az átlagnál sokkal magasabbaknak támadhat hiányérzete; a C-osztály teljes értékű, négyszemélyes utazólimuzin, kellően tágas, jól kihasználható csomagtartóval, remek hangszigeteléssel.

 

Azoknak, akik a kákán is csomót keresnek, voltaképpen egyetlen támadási felületet hagy az autó. Az 1,6 literes motor mindössze 156 lóereje és a közvetlen benzinbefecskendezés összetéveszthetetlen hangja kijózanítóan hat a fényűző környezetben. Szerencsére utóbbi a hatékony zajszigetelésnek és a kiemelkedően jó minőségű Burmeister audiorendszernek köszönhetően menet közben távol marad a beltértől, a takarékos motor pedig használat közben kellően dinamikusnak bizonyul ahhoz, hogy ha nem kifejezetten sportos menettulajdonságokra vágyunk, hosszú távon se legyen hiányérzetünk. A hétfokozatú sebességváltó alaphelyzetben finoman, Sport állásba kapcsolva fürgén, határozottan kapcsol, karakterében illik az autóhoz.

 

 

A határ a csillagos ég

Alig több mint kilencmillió forintos bruttó alapárával kifejezetten jutányos ajánlatnak mondható a C-osztály. Ennyi pénzért szürkület- és esőérzékelőket, LED-es nappali világítást, távolból nyitható csomagtartót, motoros állítású első üléseket, digitális klímaberendezést, start-stop funkciót, egy sor biztonsági rendszer (elbóbiskolásra, ütközésveszélyre, alacsony abroncsnyomásra figyelmeztető berendezések), térdlégzsákot, USB- és Bluetooth-csatlakozós, kormányról vezérelhető audiorendszert kapunk. Tesztautónkban kulcs nélküli nyitás és indítás, a jármű karakterisztikáját sportostól a takarékosig állító Agility Select kapcsoló, komfortülések, 230 voltos hálózati csatlakozó, adaptív tempomat, sávelhagyást gátló rendszer, parkolórobot, üvegtető, automata sebességváltó, diófagyökér dekorbetétek, LED-es fényszóró és Burmeister hifi berendezés fokozta a kényelmet, a biztonságot és a kiadásokat: ebben a kivitelében az alapár több mint kétszeresét, adókkal együtt 16,5 millió forintot kérnek el az autóért.

 

Műszaki adatok

Típus: Mercedes-Benz C-180

Motor: 1595 cm3-es, közvetlen befecskendezéses, soros négyhengeres benzines turbómotor

Legnagyobb teljesítmény: 156 LE (115 kW) 5300-es fordulaton

Legnagyobb forgatónyomaték: 250 Nm 1200-4000-es fordulatszám-tartományban

Váltó: hétfokozatú automatikus sebességváltó

Méretek: hossz: 4686 mm, szélesség: 1810 mm, magasság: 1442 mm, tengelytáv: 2840 mm

Saját tömeg: 1395 kg

Megengedett legnagyobb össztömeg: 960 kg

Csomagtartó térfogata: 480 liter

Üzemanyag­tartály térfogata: 66 liter (szériakivitelben 41 liter)

Üzemanyagfogyasztás: vegyes átlag 5,0 liter/100 km

Fordulókör átmérője: 11,22 m

Gyorsulás (0-100 km/óra): 8,2 mp

Végsebesség: 225 km/óra


Mercedes-Benz Star Experience

 

Noha a C-osztályból még várat magára, a Mercedes összes többi modellje megvásárolható különösen sportos, AMG kivitelben. Az egykor önálló tuningműhelyként, ma a Mercedes-Benz hivatalos sportrészlegeként működő almárka termékeit Közép-Európa legnagyobb vezetéstechnikai központjában, a zsámbéki Driving Camp Hungary aszfaltján próbálhattuk ki töviről-hegyire. A 360 lóerős A 45 AMG-től a világ egyetlen, V8-as motorral szerelt kis roadsterén, az SLK 55 AMG-n át az E 63 AMG-ig rendelkezésünkre állt a teljes paletta. 

 

 

A szívünknek mégis a Kecskeméten gyártott, a cikk felütésében említett CLA kétliteres turbómotorral szerelt vadhajtása volt a legkedvesebb. A 360 lóerős, négyhengeres erőforrást a közelmúltban az Év Motorja választáson a világ legjobb, új fejlesztésű motorjának szavazta meg a nemzetközi zsűri. Nem véletlenül: a literenkénti 180 lóerős, fajlagos teljesítmény már-már a technológiában rejlő lehetőségek határát súrolja, és ha ez nem volna elég, a 450 Nm forgatónyomaték 2250 és 5000/perc között végig rendelkezésre áll. A száraz adatok a gyakorlatban frenetikus menetteljesítményekben nyilvánulnak meg: az összkerékhajtású modell 4,6 másodperc alatt katapultál százra, a mutatványt olyan hanghatás kíséri, ami utcai kivitelű, gyári motorokból a legritkább esetben tör elő. 

 

 

A vezetés élményéhez a testet kiválóan megtámasztó ülések, pontos kormány és feszes futómű is hozzájárul: ha kifejezetten sportos, középkategóriás Mercedesre vágyunk, a hajszál híján 16 millió forinttól megvásárolható CLA 45 AMG az igazi választás – legalábbis addig, amíg meg nem érkezik a C 63 AMG a vadonatúj négyliteres, V8-as turbómotorral. Ugyanez a motor hajtja majd egyébként a Mercedes új szupersportkocsiját, az 510 lóerős AMG GT-t.

 

Írta: Svékus Gergely 

Fotók: Press

© 2020 Gentlemen's Choice. Minden jog fenntartva.

Vissza a tetejére