Most olvasom
A Krugerrand érmétől a határidős olajpiacig

A Krugerrand érmétől a határidős olajpiacig

A Krugerrand érmétől a határidős olajpiacig

Kedvenc kávéházamban beszéltem meg a találkozót régen látott barátommal.
Évek múltak már el legutolsó találkozásunk óta, de a minap felhívott, hogy sürgősen beszélni szeretne velem.
Hamarosan meg is érkezett, pontos volt.

 

A kávépincér ott termett mellettünk, s felvette a rendelésünket, egy kis idő elteltével két kiváló fekete mellett kezdődött érdekes beszélgetésünk. Pár perc elteltével a barátom elhallgatott, mélyen a szemembe nézett, s a világ legtermészetesebb mozdulatával a belső zsebébe nyúlt, s már ujjai között tartott egy csillogó aranyérmét. „Erről szeretném a véleményedet kikérni. Pénzre van szükségem, kíváncsi vagyok a véleményedre, s nem mint barátot, hanem mint régi tőzsdést kérdeznélek.” Az érmét a kezembe adta, amit megbűvölve bámultam, s régi iskolatársam szavait alig hallottam.

– Ez egy dél-afrikai Krugerrand érme, családi örökség. A legendás érme misztériuma az afrikai történelemből ered, 1967-ben kezdték a verését, azzal a céllal, hogy értékesítsék az országban bányászott aranyat. Elsőként tartalmazott pontosan 1 uncia színaranyat, befektetési érmének szánták, noha törvényes fizetőeszköz is volt. Utóbbinak praktikus oka volt: az USA-ban a 60-as években minden aranyat be kellett szolgáltatni az államnak, kivéve a hivatalos pénzérméket. A Krugerrand varázsát az is növelte, hogy a 70-es, 80-as években az apartheid rendszer elleni embargó miatt a nyugati országok tiltották az érmék behozatalát. Az érme neve onnan ered, hogy előlapján Paul Kruger (1825–1904), az angolok elleni búr ellenállás szimbolikus alakja, a Dél-Afrikai Köztársaság (Transvaal) elnöke látható. A hátlapot az ország egyik őshonos állata, a springbok antilop motívuma díszíti. A Rand név hegyvonulatot, hegygerincet jelent, és a Witwatersrand-ra utal, arra az ásványkincsekben gazdag hegységre, amelyből állítólag a világon valaha kitermelt arany 40%-a származik.

 

 

Így kezdődött éjszakába nyúló beszélgetésünk, aranyról, olajról, árutőzsdéről, s mindenek előtt arról, hogy miként is lettem árutőzsdei spekuláns. A rendszerváltozás után taxizni kezdtem, s amíg a droszton várakoztam, olvastam újságjaimat, a legkülönfélébb utasaimmal pedig beszélgettem hol politikáról, hol gazdaságról. Nemegyszer vittem brókereket, üzletembereket a Tőzsdepalotához, s mint sokan mások, az aranyévekben én is megpróbáltam a részvényekkel spekulálni. Akkor még könnyű volt pénzt keresni részvényekkel! A taxizás után egy szállítmányozási céget kezdtem el vezetni, s akkor szembesültem vele, hogy a gázolaj ára, hasonlóan a részvényekhez, erősen ingadozik, ami a vállalkozás költségeit hol drasztikusan megemelte, hol egy kis könnyebbséget hozott. S akkor jött az ötlet, hogy lefedezzem magam a túlzott áremelkedéssel szemben! Az iraki háború megindulásakor úgy gondoltam, hogy az olaj ára emelkedni fog, s közvetve a finomított anyagoké is (gázolaj). Olajat vettem. Az olaj ára emelkedésnek is indult, ami magával húzta a benzin árát is, ami a cégem nyereségét apasztotta rendesen, de az árutőzsdei ügyletem ezt kellő mértékben kompenzálni tudta. A következő stáció akkor kezdődött spekuláns életemben, amikor rájöttem, hogy az árfolyam esésére is lehet spekulálni! Valahogy így kezdődött, ami oda vezetett, hogy a válság kezdetén úgy döntöttem, hogy a vállalkozást felszámolom, de a tőzsdei spekulációim nem maradtak abban, sőt akkor kezdődtek igazán!

 

 

Manapság már rendszeresen halljuk a híradásokból, hogy a nemzetközi határidős piacokon drasztikusan emelkedett az adott termék vagy az alapanyag ára, beszámolnak az olaj és az arany aktuális kurzusáról. A mai befektetőknek (spekulánsoknak) semmivel sem nehezebb búzát vagy kukoricát vásárolni Chicagóban, vagy a nyersolaj, arany ügyleteket lebonyolítani New Yorkban, mint a hazai részvényeket megvenni a Budapesti Értéktőzsdén. Az árupiacok alternatív befektetési formák az eddig megszokottak mellé, illetve helyett. Az árupiaci termékekkel határidős piacokon, tőzsdéken lehet kereskedni, amelyeken bárki könnyen nyithat pozíciót, ha egy hazai befektetési szolgáltatónál számlát nyit, s rendelkezik a kellő fedezettel.

 

Kínában már 6000 évvel ezelőtt kötöttek határidős ügyleteket rizsre, Japánban a 17. században már írásos emlékek maradtak ilyen ügyletekről. A mai globális világban a világ tőkepiaci mozgásai Észak–Amerikában dőlnek el, a legfontosabb határidős árupiacok is szintén az óceán túloldalán találhatók.

 

 

Arany

 

Az emberiség történetében mindig kitüntetett szerepe volt az aranynak. A vagyon, a hatalom, a gazdaság megtestesítője, amiért háborúkat indítottak, kalandorok vágtak neki az alaszkai hegyeknek, a kialakuló infláció elől menekítették aranyba az emberek a pénzüket, ékszereket készítettek belőle. Bár sokan kételkednek már mostanság abban, hogy tartósan ilyen magas marad az arany árfolyama, illetve további növekedési potenciál van benne (jómagam is így gondolom), azért az mégiscsak elgondolkodtató, hogy jószerivel minden utcasarkon már arany lapkák és tömbök megvásárlására buzdítanak bennünket (2000-ben 250 dollár, jelenleg 1590 dollár egy uncia arany ára, a közelmúltban 1960 dolláron is jegyezték). Ha engem kérdez valaki, én a Krugerrand eladásán egy pillanatot sem gondolkodnék.

 

 

 

Olaj

 

Az olaj a világ legaktívabban kereskedett terméke. Árfolyamának világgazdaságra gyakorolt jelentős hatása miatt nincs hozzá hasonlítható fontosságú termék. Sok határidős piacon kereskednek nyersolajjal, ezek minősége, összetétele és ezért ára is eltér egymástól. A két legismertebb: a Light Sweet Crude, röviden Crude, míg Európában az északi-tengeri Brent típus.

 

 

 

Mi mozgatja az árfolyamokat? 

 

Legegyszerűbben talán úgy lehet leírni, hogy a piaci szereplők, a keresleti és a kínálati oldal változásai. Az előttem heverő, félig elfogyasztott kávé példájával szemléletesen el lehet mondani (az arany- és olajpiaci híreket most nem taglalnám, hiszen a médiumok nem kis teret szentelnek nekik mostanság). Ha sokan hódolnak ennek a szenvedélynek, mehetnek magasabbra az árak, amennyiben csökken a fizetőképes kereslet, csökkenhet az ára. Ez levezethető a világgazdaság jövőbeni alakulásából, mélyül a válság, vagy esetlegesen a recesszió múlóban van. Rövid távon miként alakul a befektetők megítélése, mennyire nő a kereslete a kockázatosabb befektetési eszközosztályoknak (részvények, árupiaci termékek), milyen várakozások vannak a jegybankok fiskális és monetáris lépéseiről. Az elmúlt években az árupiaci termékek trendszerűen mozogtak együtt (emelkedtek), ezt árupiaci szuperciklusnak is nevezik.

 

A kávénál maradva tudni kell, hogy két fő fajtája van: az arabica és a robustra. Az arabica típusú a jobb minőségű, de termesztése sokkal nagyobb körültekintést igényel. Természetéhez megfelelő körülményeket elsősorban 900 méternél magasabb trópusi területeken találhatunk, emellett fontos a megfelelő hőmérséklet és a csapadék mennyisége. Legnagyobb termesztők: Brazília, Kolumbia, Mexikó. A robustra gyengébb minőségű, de igénytelenebb és ellenállóbb. Elsősorban Nyugat–Afrikában és Indonéziában termesztik (Vietnam, Indonézia, India a legnagyobb termesztők). Tehát beláthatjuk, hogy az árfolyamokat kínálati oldalról elsősorban az időjárás és a különböző betegségek befolyásolják, keresleti oldalról a folyamatosan bővülő fejlődő országok fogyasztásával lehet számolni. A kávéval tőzsdén kereskedők pedig árgus szemekkel figyelik, hogy milyen gazdasági-politikai hírek érkeznek a termesztők országából: törzsi lázadások, az államok beavatkozása vagy épp sztrájkok.

 

 

A modernkori „jockeyewingok” a Budapesti Értéktőzsdén

A magyar tőzsdének sokan hátat fordítottak már, mert kevés a kereskedhető részvény, kevés a spekulációs lehetőség. Ez részben igaz csak, mert a részvényszekcióban bevezetett certifikátokkal könnyen lehet kereskedni az olaj, a földgáz, az ezüst vagy az arany árfolyamára spekulálva. A bátrabbak, illetve nagyobb kockázattűrő képességgel rendelkezők ezt turbó termékekkel is megtehetik, ami a tőkeáttétel lehetőségét hordozza magában. (A certifikátokat forintért lehet megvásárolni, a vétel és eladói oldalról árjegyző gondoskodik, vagyis likvidnek mondhatók, ami sok részvény esetében ugye már nem mondható el!) A részvénybefektetéshez szokott börziánerek egy kis tájékozódás után felfedezhetik azt is, hogy shortos certifikátok is vannak, vagyis a nyersanyagok csökkenésére is lehet spekulálni!

 

 

Nézzünk egy példát: az WTI olaj árfolyamesésére szeretnék spekulálni a BÉT-en, certifikátokon keresztül

 

Az olaj árfolyamát 98 USD-on jegyzik a nemzetközi árutőzsdéken. Amennyiben úgy határozok, hogy tőkeáttételes, short certifikátot vásárolok, és az olaj árfolyama 5 dollárral csökken, 1 millió forint befektetéssel teóriám helyessége esetén közel harminc százalék hasznot seperhetek be! (400 db certifikátot vásárolok 2400 FT/darab áron, aminek értéke az ötszázalékos olajár esetén 3120 Ft-ra emelkedik.)

Barátomnak hosszan beszéltem az árutőzsdei befektetések (spekulációk) szépségéről, ezernyi buktatójáról. Lelkére kötöttem, ha egyszer arra adná fejét, hogy felbuzdulva az általam mondottakon belevágna, akkor előtte megkeresi a megfelelő céget, kiválasztja számára megfelelő brókerét, aki majd részletesen tájékoztatja ezen piacok kockázatairól és mellékhatásairól. Előtte még sokat kell tanulnia, olvasni, mert nem könnyű a spekulánsok élete, de akit egyszer is megcsapott a virtuális parketten adható-vehető kávé, olaj, arany illata, az nehezen fog szabadulni tőle.

 

Tudod, a Krugerrand–érmék hátoldalán látható springbok (vándorantilop) a Kalahári-térségben fordul elő, él belőle vagy egymillió. Sokan vannak, mint a tőzsdei spekulánsok, mégis nagyon nehéz elejteni, akár a tőzsdei profitot: hiába tudod, hogy hol találhatod, nehéz a közelébe férkőzni, s eltalálni. Ha ez mégis sikerül, különös, életre szóló élménnyel gazdagodhatunk. Szőrzetében a gerincvonalon a martól a fartükörig húzódik egy 8–10 cm hosszú, hófehér szőrökből álló, kinyitható, felmereszthető „párta”, amit csak izgalmi állapotban és haláltusájakor láthat a vadász. E pillanat, a végtelen szavannáknak szóló utolsó üzenet előtt a vadászok levett kalappal tisztelegnek. Valami hasonló tiszteletet és alázatot kell mutatnunk az árutőzsdék iránt is, hogy profitvadászokból ne váljunk áldozattá.

 

Írta: Tóth-Szoták Attila

© 2020 Gentlemen's Choice. Minden jog fenntartva.

Vissza a tetejére