Most olvasom
A startup világvallás hazai prófétája

A startup világvallás hazai prófétája

A startup világvallás hazai prófétája

Interjú Záboji Péterrel, a European Enterpreneurship Foundation elnökével.

Gentlemen’s CHOICE: Kissé ironikus, hogy bár kifejezetten kritikusan szemléled a multinacionális nagy- vállalatokat, mégis, eddigi életed nagy részében az ő szekerüket toltad. Hogy alakult ki ez az ambivalencia?

Záboji Péter: Megadatott a lehetőség, hogy a világ egyik legjobb elitképzőjén, az INSEAD-en végezzem el az MBA-képzést, amely után megszokott, hogy a világcégek és a bankok megkeresik a frissen végzetteket. Az én fantáziámat a Siemens ajánlata keltette fel, ami akkoriban egy kirívóan sikeres, 180 országban jelenlévő vállalat volt. Pont akkor debütáltam, amikor a későbbi vezérigazgató úgy döntött, hogy felmondja az AT&T-vel és GE-vel kötött megnemtámadási paktumot. A rizikó nagy volt, és nyilván az sem segített, hogy az elődeim felvásároltak 10-12 középszerű céget, ahol vagy a stratégia nem stimmelt, vagy a menedzsment, mindegyiknél volt valami csorba, amelyek kijavítása öt évembe tellett. Persze ez egy csodálatos időszak is volt egyúttal, amely során bekerültem a Siemens vérkeringésébe, ahol később stratégiai- majd üzletági igazgató lettem. Ahogy azonban egzaktul átláttam a klasszikus nagyvállalati struktúrát, rájöttem, hogy ez nem nekem való, így fölmondtam. A feletteseim természetesen nagyon megsértődtek, mivel akkoriban egy teljesen szokatlan dolog volt, hogy valaki otthagyjon egy ilyen magas pozíciót (nevet).
G.C.: Ezt meg is értem. Milyen irányba haladtál ezt követően?
Z.P.: Vállalkozó lettem a szó nyugati értelmében, egészen más területen és új partnerekkel próbálkoztam, miközben olykor kemény tandíjat fizettem. Felépítettünk egy, mára már világelső logisztikai-transzport rendszert (IFCO Systems), majd ismét csak visszahúzott magához a telekommunikációs szektor. Ekkoriban estek szét itt Nyugat- és Kelet-Európában a nagy monopóliumok, az RWE és az E-On meghívtak az o.tel.o élére. Ez volt Európa legnagyobb startupja, már 1500 munkatársunk volt, amikor 1997-ben csatlakoztam. A cég a Vodafone-nál kötött ki 1999-ben. Alapítottam hát egy új startupot, egy telekommunikációs tőzsdét, ami szépen kezdett is beindulni, mikor is utolért a múltam. Jelentkezett egy korábbi partnerem Angliából, hogy a Kohlberg Kravis Roberts befektetőcsoport azt tervezi, hogy fölvásárolja a Bosch Telecomot. A due diligence folytán egyre elégedetlenebbek voltak a menedzsmenttel, rákérdeztek, hogy elvállalnám-e. Anno a Bosch a McKinsey tanácsára vásárolta meg a 10 000 alkalmazottal és 150 000 ügyféllel rendelkező vállalatot, de igazából sosem boldogult vele. Szóval szabaddá tettem magam, ott teremtem Frankfurtban, és mindenféle menedzser vagy tanácsadó nélkül elkezdtem belevinni azt az új színt, amellyel az amerikai Siemenst is piacvezetővé tettük.
G.C.: Most visszatekintve az idő Téged igazolt. Milyen volt az a látásmód és az az eszköztár, amelyekkel újat tudtál hozni?
Z.P.: Az első pillanattól fogva élesre kapcsoltunk egy infranetet (ez még ma is újszerűnek hatna), ahova mindennap feltetettem a munkatársaknak, hogy milyen döntéseket hozunk, ami egy mini információs forradalomhoz vezetett. Míg a fiatal kollégák minden reggel látták, mi történik a cégnél, addig az idősebb direktorok talán még a számítógépet sem tudták bekapcsolni. Ennek hatására a topmenedzserek egy része az első pár hét után önszántából világgá ment, a cég meg legalább megspórolta vele a végkielégítéseket (nevet). Az én fejemben eközben meg összeállt egy nagyon konkrét forgatókönyv, amit mindig csak egy évre előre szellőztettem meg. Igen ám, csak hogy én internetévekben számoltam, azaz egy-egy hónapban. Ha egy nagy cégnél évekről beszélsz, figyeld meg, mindenki csak bólogat, hogy az öreg ezeket a célokat majd úgyis elfelejti. Viszont ha harminc nap egy év, akkor tudod, hogy ott muszáj teljesíteni őket.
G.C.: Kutakodj kicsit az emlékeidben, volt olyan pillanatod a több évtizedes karriered során, amikor a homlokodra csaptál, hogy itt a nagy felismerés, amely egy tapasztalt CEO-nak is új?
Z.P.: Volt, és elég korán szerencsére, mert az mindennek az alapja. A Bosch Telecomnál történt, közvetlen a kinevezésem után, hogy – startup mintára természetesen, amibe már akkor beleszerettem – rendeztünk egy sörös happy hour-t, ahova mindenkit meghívtunk, amolyan sajtótájékoztatóféle is volt. Gondolhatod, mennyi pohár tört össze kiesve a kezekből arra a kérdésre, hogy: Hány embert küld el? Mire válaszoltam, hogy engem egészen más dolgok foglakoztatnak, hiszen borzasztó lehetett ez az elmúlt, instabil év a dolgozóknak és a vállalatnak egyaránt. Hiszen mi is történik, amikor el akarnak adni egy céget? A legjobbak elfutnak. Az én dolgom akkor az volt, hogy megállítsam őket a forgóajtó előtt. Tizet sikerült is, mondtam. Másnap reggel 6:30-kor egy informatikus vádlón megállított a folyosón azzal, hogy: „Maga nem az igazat mondta tegnap!” Meglepődtem, de behívtam egy kávéra az irodámba, hogy beszéljük meg. Mire azt válaszolta, hogy nem az igazat mondtam, mivel ő tudja a pontos számot: nem tizet, hanem harminckettőt bírtam maradásra. És akkor kimondta azt a mágikus mondatot, amit a CEO-k el szoktak felejteni: „Mi kapcsolatban vagyunk egymással”. Tehát az emberek a cégen belül mindent tudnak, még ha nem is mondják ki. A cége halálos ítéletét írja alá az a vezérigazgató, aki lebecsüli ezt, erről egy könyvet is írtam, most fordítjuk magyarra. Az első fejezet arról szól, mi is az az enterpreneurship, amivel én már vagy negyven éve foglalkozom. 
G.C.: Tehát, ha jól értem, az eddigi rendszernek leáldozott. 
Z.P.: Az elmúlt száz év a menedzsment évszázada volt, ebből született a hierarchia, az organizáció és a munkamegosztás. A nagy cégek olyan embereket keresnek, akik könnyen beskatulyázhatók, persze később csodálkoznak, hogy a kreativitásuk nulla, a munkaképességüket is csak félig használjuk ki. Perfekcionáltuk a menedzsmentet, de az csupán arra jó, hogy építsünk egy atomerőművet vagy egy Airbust, de ez a teória nem alkalmas arra, hogy innovativitást és kreativitást szorgalmazzunk és értéket teremtsünk. Bosszant, hogy itthon most mindenki startupokról beszél, s a téma nem inkább a vállakozói kultúra. A startup csak egy mozzanat. Egy cégnek is van egy életciklusa, ami siker esetén sokkal hosszabb egy emberéletnél. Hadd mondjak egy példát! Miután Marissa Mayer aláírta a Yahoo! vezérigazgatói kinevezését, bejelentette, hogy ő bizony terhes. Képzeljük el azokat az arcokat! Mire ő: semmi baj, csak kell neki egy „bölcsiszoba” a sajátja mellé. Egy héttel a szülés után visszatért és megduplázta a cég tőzsdei értékét. Hogy miért? Mert ő nem menedzser, vagy vezérigazgató, hanem enterpreuner, aki internetévekben gondolkodik, rövid időn belül teremt. Komoly része volt több Google üzlet felépítésében. 
G.C.: Miért fontos az enterpreneurship? Mi rejlik mögötte?
Z.P.: Phil Anderson kért meg, hogy legyek INSEAD Entreprneur-in-Residence. Bár nem tudtam, mit akar, baromi jól hangzott (nevet). 2003-tól rendszeresen repültem Nizzából Orlyba, hogy a vállalkozó diákokat illetve induló cégeiket segítsem, az egy nagyon innovatív időszak volt. Aztán, hogy tanítsak. Én nem teóriákat árultam, hanem a valóságot, mivel mindig behoztam a vállalkozókat és a befektetőket is az órákra. Sikeres voltam, de láttam, hogy az igazi startup csapatoknak több kell. Megkerestük Európa legjobb „serial rentreprenur”-jeit, ebből született az Accelerator program 2006-ban. Hogy ezt finanszírozni tudjuk, a saját pénzemből létrehoztam az alapítványt. 2009-ben költöztem haza a családommal, ahol azóta ugyanezt a programot csináljuk. Idehoztam a Seedkamp-et, hogy megismertessem a budapestiekkel, hogyan kell mentorálni, idén pedig reintegrálódtunk az európai vérkeringésbe.
G.C.: Kétségtelen, hogy a budapesti startup ökoszisztémának ezek alapkövei voltak. Látjuk, hogy egyre több vállalat hozza ide a fejlesztőközpontját, illetve egyre több itteni stratup lesz globális. Hogy látod Budapestet, mint a regionális startup központot öt év múlva?
Z.P.: Ez a szívügyem, erről írok és beszélek már öt éve. Az itteniek most kezdenek rádöbbeni, hogy olyan adottságaink vannak, mint senki másnak. Én sokat járok Prágába, Pozsonyba, Bukarestbe és Varsóba, és hidd el, az ottaniak igazán fölnéznek Budapestre, mint a nagybetűs fővárosra. Azért sok dolgunk van még, hogy ezek a kezdeti lépések hivatalos támogatottságot is élvezzenek. Nemrégiben választottak meg 300 évre a startup-világ szürke eminenciásának, szóval van még elég teendőm (nevet).
Írta: Szabó Csaba

© 2020 Gentlemen's Choice. Minden jog fenntartva.

Az oldalt a c o r a l d e s i g n fejleszti.

Vissza a tetejére