Most olvasom
Irodalmi tőzsde

Irodalmi tőzsde

Irodalmi tőzsde

Gondolták volna, hogy neves írók között volt tőzsdeügynök, volt, aki részvénytársaságok igazgatóságában elnökölt, s arra is van példa, hogy kisebb vagyont nyert egy költőfejedelem a tőzsdén? Számos opus született a tőzsdepaloták világáról, amibe írásunk bepillantást enged.

A Hadik kávéházat Karinthy Frigyes dolgozószobájának jelölte ki, és itt születtek a „nevető bölcs” cikkei, tréfái, paródiái, színpadi művei, de egyben itt fogadta barátait, tisztelőit és persze hitelezőit is, mert sikerekben mindig gazdagabb volt, mint a földi javakban. Történt egyszer, hogy egy végrehajtó a Hadikba ment Frici után, mert a lakásán hiába kereste: „az író önfeledten biliárdozott éppen, amikor megtudta, hogy »foglalás« ügyében keresik. Komótosan letette a dákót, és barátságosan asztalához hívta a végrehajtót: – Foglaljon helyet, kedves barátom, úgy látom, maga már tőlem fog nyugdíjba menni…”

 

Az irodalom nagyjainak pénzhez való viszonyát jobban nem is szummázhatná ez a novella (Karinthy és a végrehajtó). A központi irodalmi témák, mint a szerelem, a boldogság keresése, az élet és halál témája mellett azért feltűnik a pénztelenség problematikája is. Gondoljunk csak Ady harcára a disznófejű Nagyúrral vagy a Hét krajcár boldog szomorúságára, és József Attila is talán egyedül a lillafüredi csillámló sziklafalnál nem gondolt arra, hogy mennyire szeretne gazdag lenni, s egyszer libasültet enni. A tőzsde, a börziánerek seregének megéneklése azért elbújva, de megtalálható a novellákban, versekben.

 

 

A kávéházak világából egy kilőtt ágyúgolyóra kapaszkodván utazzunk egy kicsit vissza az időben, s ne is álljunk meg a tizennyolcadik századi Angliáig! 1711-ben alapították a Déltengeri Társaságot, mely az államadósságot is átvállalta, csakhogy a déli tengerek teljes területére kiterjedő kereskedelmi monopóliumot megszerezze. A részvénytársaságok árfolyama eszeveszett emelkedésbe kezdett, miközben vadabbnál vadabb ötletekre születtek részvénytársaságok: kalózálló hajók építése, szamárcsődör-import Spanyolországból, kereskedés emberi hajjal, ezüst kinyerése ólomból, örökké forgó kerék. A közelgő vég, a nagy összeomlás előtt jelent meg a Déltengeri Játékkártya. A pakli minden lapján más és más léggömbtársaság gúnyrajza díszelgett, s abban egy bökvers. A pikk nyolcasra a Puckle Gépgyár Társaság került, mely olyan gépeket kínált, amelyek nemcsak henger alakú kerek, de szögletes ágyú- és puskagolyókat is elő tudtak állítani.

 

„Ritka leleményű fegyver, amely pusztít
Megannyi bolond, csupa angol honfit.
Ne féljétek, hívek, e rettentő gépet!
Nem emészt el az mást, mint – részvényes pénzet.”

 

A tőzsdetörténet részvény léggömbjeinek árfolyamai magasra repültek, de hangos pukkanással egyszer csak semmivé lettek.

 

Egy jó évszázaddal később, a XIX. században a tőzsdék már elfoglalták méltó és fontos helyüket a gazdaság vérkeringésében. A Csatorna európai oldalán három francia író műveiben is rendre találkozunk a tőzsdével, a spekulánsok és szerencselovagok hadával. Viktor Hugo „A pápa és a börze” című írásában például beszámol Montagnini monsignore-ről, aki X. Pius pápa megbízásából játszott a tőzsdén a Rothschild-bank közvetítésével baissre (árfolyamcsökkenésre), azt remélve, hogy a pápai engesztelhetetlen üzenetre esni fognak a francia papírok árfolyamai. A pápai veszteség után a párizsi espirit eképpen szállt föl: „Öreg, öreg, a börze nem mennyország.”

 

Emlékezetes momentum Dumas bosszúálló grófjának, Monte Cristónak esete is, aki úgy teszi tönkre ellenségét, Danglars-t, hogy hamis információkat helyez el a hírközlésben. A történet szerint a gróf meglátogat egy távíróállomást, és az alkalmazottat 25 ezer frankkal lefizeti, hogy továbbítson egy hamis hírt, miszerint Spanyolországban küszöbön áll a forradalom. Danglars azonnal, áron alul eladja spanyol értékpapírjait. Kisvártatva kiderül, hogy a hír nem volt igaz, de akkorra már óriásit veszít az üzleten.

 

Egy ifjú íróval történt másszor, hogy Párizsba ment jogot tanulni. Az írás háttérbe szorította a tanulást, mire az apa megvonta fiától a támogatást, ezért kénytelen volt eltartani magát és beállt tőzsdeügynöknek, amit annak ellenére gyűlölt, hogy valamelyest sikeres volt benne. Ebben az időszakban találkozott az ifjú Hugoval és Dumas-val, akik felajánlották, hogy egyengetik írói pályáját. Az ifjút Jules Vernének hívták.

 

„Emile Zola »A pénz« című munkájánál jobb nem igazán akad, amely a tőzsde miliőjét jobban bemutatná. A pénz 1891-ben jelent meg, amelyben központi szereplő Sacard, aki a pénzt istenként tisztelő, a spekulációból életelvet kovácsoló, nagystílű, gátlástalan tőzsdelovagnak a figurája valóságos történelmi alakok ötvözete, azoké, akik a végnapjait élő második császárság tőzsdepalotájában rohamra vezetik millióikat, hatalmas részvényhadseregüket. Zola a tömegjelenetek mestere, nagy erővel ábrázolja a profitra éhes üzérek, a gátlástalan börzelovagok, a minden hájjal megkent alkuszok hadát, és azokat is, akiket elnyelnek, legázolnak kegyetlenül a pénzhajszában: a kisbefektetők tömegét.”

 

 

A Pesti Hazai Első Takarékpénztár megalapítása felett (1840) nem más bábáskodott, mint egy kiváló tollú író, Fáy András. Ő még tőzsdéről nem írt, de a korszak második felében a nagy mesemondó, Jókai Mór annál többet. A reformkort és a virágzó monarchiát átfedi Jókai hosszú pályafutása, amely alatt végigkísérte korának pénzügyi változásait, de több volt krónikásnál, hiszen képviselőként aktív részese volt parlamenti vitáknak, elsősorban a bankkérdés tárgyalásakor. A Jókai érdekeltségébe tartozó Athenaeum kiadásában jelent meg a Hon, politikai és közgazdasági napilap. A lap regényei folytatásokban való megjelenítése mellett tartalmazott üzleti szemlét, tőzsdei híreket, közgazdasági rovatot. A vezércikkek témái gyakran a bankkérdés vagy a valutaankét voltak.

 

Magánemberként úgy vallott magáról: „financtalentum nem vagyok”. Igazat kell neki adnunk, hiszen nem ismerte a pénz értékét, nem tudott vele bánni, adósságokba keveredett, felelőtlenül írt alá váltókat a hozzá fordulóknak. Saját csődjétől veje mentette meg, aki pénzügyi szakember volt. Kifizette sürgős váltóit, pénzét befektette a kor szellemének megfelelően az Adria hajótársaságba és a Magyar Általános Takarékpénztárba. Az értékekről, a pénzről alkotott idilli látásmódját – a pénz nélküli világot – Az aranyemberben a Senki-szigete, vagy a Fekete gyémántok Delej-országa illusztrálja. „Tehát itt nincs börzeszédelgés” – ahogy fogalmazott.

 

Az a regénye, amely tőzsde és pénztörténeti szempontból leggazdagabb forrása a kor pénzviszonyainak leírására, eredetileg „Hogyan kell meggazdagodni” címet viselte volna, de végül Fekete gyémántok címmel jelent meg 1869-ben. Kiemelt figyelmet kap Jókainál a „pénzbálvány temploma”, a tőzsde. A Budapesti Áru- és Értéktőzsde 1864-ben nyitotta meg kapuit, de a tőzsdeügyletek nem voltak ismeretlenek azon magyar kereskedők számára sem, akik korábban Bécsben kötöttek üzleteket. A tőzsdei mechanizmusok leírása és tőzsdei szakkifejezések Jókainál egyaránt előfordulnak regényeiben és cikkeiben. „A fő tudomány megtudni, mikor van jó idő a börzén.” – írta egyszer.

 

A Fekete gyémántok romantikus regény a kis bányaüzem tisztességes igazgatója és a nagy részvénytársaság erkölcstelen vezetője közötti harcra épül. Berend Iván egyszer arra riad, hogy a tárna felrobbant, a bányatüzet pedig lehetetlenség eloltani. A részvényesek ezért tönkremennek.

 

„A pokoli komédia még egyre tartott a börzén. A halálra ítélt papírok, a bondavári gyártelep s a bondavári vasút részvényei egyik kézből a másikba repültek. Most már a komikumig vitték a tragédiát, s kezdett humor vegyülni a szerencsétlenségbe. Ez a szó – Bondavár– csak arra való volt, hogy derültséget idézzen elő a börzeemberek között. Aki az utolsó részvényén nagy veszteséggel túladott, nevetett azon, aki megszerezte azt.” Jókai pénzügyei szépen rendbe jöttek, a magyar irodalomban ő volt az első, aki meg tudott élni az írásaiból, művei igazi bestsellerek voltak. Mindeközben hírlapírói és politikusi elfoglaltsága mellett különböző tisztségeket töltött be részvénytársaságoknál: az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. tagja, a triesti általános biztosító társaság központi igazgatóságának igazgató tanácsosa, a Magyar Általános Takarékpénztár Részvénytársaság igazgatóságának és felügyelő-bizottságának alelnöke, valamint a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. igazgatósági alelnöke volt. Második feleségét, Nagy Bella színésznőt, aki csaknem 55 évvel volt fiatalabb nála, nem tudni mivel tudta meghódítani…

 

Mikszáth Kálmán – aki szintén kétszer nősült – már csak az idős, kevésbé aktív Jókaival találkozhatott. Először titokban, apai áldás nélkül kísérte oltár elé Mauks Ilonát, de mivel nem tudta biztosítani kettejük számára a megélhetést, kétévnyi koplalás és nélkülözés után felajánlotta a válást. Ilona nem fogadta el, így irodalmárunk azt hazudta, hogy mást szeret – így jött a válás. Pár évvel később az íróra mosolygott a szerencse (eközben Ilona családja tönkrement), s még egyszer feleségül vette a Mauks leányzót! Mikszáth így ír „A tőzsdén” című novellájában: „Valóságos beláthatatlan misztérium előttem a börze. Titkait nem ismerem, nem is fogom ismerni sohasem. Mindent meg lehet tanulni, de a börziáner nascitur” (születik). Az írás beszámol arról, hogy a kedves Ámort egy másik istenség, Merkúr kiütötte mostanság a nyeregből (Merkúr a kereskedők istene).

See Also

 

A tőzsde igazi hőskora az alapítástól egészen az 1929-es válságig tartott. A híreket nemcsak a napilapok közölték, de külön újság is jelent meg Tőzsdei Kurír címmel. A szatirikus vicclapban, a Borsszem Jankóban pedig rendszeresen jelentettek meg a tőzsdét és a spekulánsok hadát kifigurázó írásokat. A pesti kabarék világában, külön e tárgykörbe tartozó kuplék születtek, amelyeket börzedaloknak hívtak.

 

 

A nyugatosokhoz visszakanyarodva, s magához a Nyugat folyóirathoz, beláthatjuk, hogy a tőzsde a közélet része volt, és a neves szerzők sem kerülték ki ezt a témát. Karinthy egyenesen azt vetette papírra, hogy őt is be kellene vezetni a tőzsdére: K.F. szellemi értékeit kiaknázó részvénytársaság néven (Bevezetnek a tőzsdén c. novella)! Így állandóan tudhatná és ellenőrizhetné, hogy írói működése mennyiben és milyen vonatkozásban számíthat sikerre a közönség körében.

 

Jó barátja, Kosztolányi nem ment ily messze, de megajándékozott minket Emile Verhaeren, flamand származású, francia nyelven író költő „A tőzsde” című versének csodálatos fordításával. „Jaj, mennyi álom s halovány rőt tűz cikáz el tétován ezen az őrült palotán!” Ezen borongós hangulatú sorokra és sztereotípiára – miszerint a tőzsde kapuján belépők hagyjanak fel minden reménnyel, mert csak veszíteni lehet – cáfolt rá Babits Mihály. Történt egyszer, hogy az egyik Dante-fordításáért egy nagyobb összeget kapott, amit a tőzsdén megforgatva kisebb vagyonra tett szert. Esztergomi barátai javasolták neki, hogy ebből a pénzből ott vásároljon házat; az előhegyi villában később közel 60 műve született. Úgy tűnik, hogy Heltai Jenő Tőzsde-dal című versének nagy kérdésére megtalálta a helyest választ az írófejedelem: „Cifra mellénygombjaimon, jaj istenem, mit tegyek? Adjak vagy vegyek?”

 

Márai Sándor a berlini tőzsde életéről egyszerre tud szakértőként és szépíróként beszámolni olvasóinak (Csöndes nap a börzén). Mindössze huszonkét éves, amikor másik novellájában a tőzsdei hanyatló hangulatot ekként érzékelteti: „Az ajkak lázasan dadognak, mert nem percentekről és áresésekről van itt szó, ezt érzik mind, hanem kiült valami, valahol rájöttek valamire, összeomlott egy óriási kártyavár, aminek téglái spekuláció, nyereségvágy, apró és nagy vágyak, kétségbeesés voltak, s amit idegen, szenvedélyek, egy különös varázslat távírófonalai hálóztak át.” (Baisse c. novella)

 

A második világégést követően hosszú évtizedekre bezárta kapuit a honi tőzsde, az írók és költők ezen tárgykörben nem alkottak. A közelmúltban indult egy kezdeményezés a Tőzsdemámor gazdasági és tőzsdei blog által, melynek keretében költőket kértek fel, hogy keltsék életre a tőzsdeversek letűnt hagyományát. Elsőként csatlakozott a kezdeményezéshez Lackfi János, aki a Tőzsdei állatvilágot verselte meg egy nagyszerű leoninus-formába öntött versével, melyben a tőzsdei bikák és medvék harcát mutatja meg, és egy igaz történet kap hexameter köntöst. („Kattog az óra, a naptár, zümmüg a tőzsdei kaptár, Állati-emberi nyüzsgés, amfiteátrumi küzdés, Árfolyamot bika lökdös – nyomja az égbe öcskös.”) Vörös István egy Quimby átirattal csatlakozott (Vidáman nézek a tőzsdére), a vén muskétás, Pete László pedig egy a BÉT születésnapját megéneklő költeménnyel vívta be magát a tőzsdeversek antológiájába. Láthattuk, hogy az egykor úri huncutságnak tartott tőzsdéről sokan írtak eddig is, reméljük, születnek még érdekes, szórakoztató írások a jövőben is.

 

„Ó Kedves! olvasóm, ha egyszer Budán bandukolva betérne a Bartók Béla úti Hadikba, akkor egy fekete mellett gondoljon arra, hány szép történetet rejtenek a cukrászdák és kávéházak, arra, hogy anno Karinthyék itt élték életüket, írták verseiket a tőzsdéről, az Életről, a szerelemről.”

 

Írta: Tóth-Szoták Attila

© 2020 Gentlemen's Choice. Minden jog fenntartva.

Vissza a tetejére