Mielőtt mélyebben belemennénk, járjuk kicsit körül a kárpótlási jegy születésének okait. Először is, mi az a kárpótlás? Valami kárnak a pótlása, gondolnánk. Igen. A rendszerváltás után jogosan merült fel az igény, az előző rendszerben vagyonuktól illetve személyi szabadságuktól „megszabadított” egyének kárpótlására. Ebből a szempontból a helyzet nem különbözött a többi „volt szocialista” országhoz képest, de a megoldás kivitelezésében azért eltérő minták születtek. Romániában és Csehországban például visszakap(hat)tak régi vagyonelemeket az állampolgárok, Magyarországon erre nem került sor. A döntés háttere valószínűleg az lehetett, hogy akkora mértékű vagyont kellett volna visszaadni, amelynek nem volt meg, nem lett volna meg az anyagi fedezete az éppen átalakuló magyar gazdaságban. (Nem nehéz elképzelni, mekkora vagyont kellett volna visszaszolgáltatni egyes gyárosok, főnemesek még élő tagjainak, illetve örököseiknek, leszármazottaiknak.) Így jöhetett létre egy olyan forma, amely részlegesen kárpótolta az elszenvedett sérelmeket. A kárpótlási törvény 5 000 000 Ft felső korlátban állapította meg a kárpótlás összegét, tulajdoni tárgyanként, és volt tulajdonosonként. (Egy hercegi vagy grófi kastély, a hozzá tartozó földterülettel, vagy egy gyár ennek az összegnek valószínűleg a sokszorosát érte.)

Nézzük, miért is született a kárpótlási törvény (az 1991. évi XXV. törvény): „Az Országgyűlés a tulajdonviszonyok rendezése, a forgalmi viszonyok és a piacgazdaság jegyében szükséges vállalkozások biztonságának megteremtése érdekében – a jogállamiság elvétől vezérelve, a társadalom igazságérzetét és teherbíró képességét egyaránt figyelembe véve – az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk orvoslása céljából a következő törvényt alkotja…”

Ott a megoldás a dőlt betűs szövegben, ami életre keltette a kárpótlási jegyet. Ahogy fentebb is szóltak róla, a teherbíró képesség volt, ami már akkor is problémás volt, ugyanúgy, mint manapság. Ezért kellett valami olyasmit kitalálni, mint a mesében: „hoztam is meg nem is, adtam is meg nem is…”. Ha visszatekintünk az elmúlt időszakra, a kárpótlási jegy teljes mértékben betöltötte mesebéli feladatát. A sérelmek kárpótolva lettek (legalábbis részben), de persze voltak olyanok, akik a kárpótlási jegyeket papírként azon a bizonyos helyen használták volna fel, vagy csak ott tudták volna felhasználni, az összege miatt. 

De hol van itt a spekuláció lehetősége? Az csak ezután jött. Azzal, hogy valaki kisebb-nagyobb kupac kárpótlási jegyet kapott, még nem jutott egyről a kettőre. Szükség volt valamilyen felhasználási lehetőség biztosítására is. Ahogy most is, úgy a kezdetek kezdetén is az volt a baj a kárpótlási jegy hasznosításánál, hogy a felajánlott vagyonelemek nem voltak arányban a kárpótlási jegyek összértékével – sokszor bizonyos korlátozások is ritkították a felhasználási lehetőségeket. Ez elsősorban a termőföld árveréseknél volt így, ahol csak alanyi jogú, elsősorban helyi kárpótoltak licitálhattak területért. De a részvénycseréknél is elsőbbséget élveztek az alanyi jogú kárpótoltak. Ezeknek köszönhetően már az elején kettős árfolyama volt a jegynek. Az alap árfolyamát a mindenkori tőzsdei árfolyam határozta meg, míg az „alanyi” jogú kárpótlási jegyek árfolyamát a kereslet alakította. 

A Budapesti Értéktőzsdére 1992. december 1-én vezették be a kárpótlási jegyet. A bevezetéskori piaci ár 790 Ft volt, a kárpótlási jegy címletértéke 1000 Ft. A jegy 1991. augusztus 10-től 1994. december 31-ig kamatozott, a kamat mértéke a jegybanki alapkamat 75%-a volt. 1994. december 31-én a kárpótlási jegy kamattal növelt értéke (névértéke) 1742 Ft lett, ez az érték lett a későbbi spekulációk értékmérője. A kárpótlási jegyet részvényre, termőföldre, illetve járadékra lehetett átváltani.  

A kárpótlási jegy földre történő cseréje egy külön cikket érdemel, míg a járadékot a kárpótlási jegy tulajdonosok kis része választotta. A felhasználás körébe tartozott még az önkormányzati tulajdonban lévő lakás megvásárlása, illetve az egzisztencia hitelről szóló jogszabály szerint a hitelfelvételnél beszámítható volt névértéken, saját erőként is. Az állam által a privatizációs folyamat részeként a kárpótlási jegy tulajdonosok részére biztosított részvénycserék jókora izgalommal jártak. Talán azért ez kapta a legnagyobb érdeklődést, mert elviekben az emberek döntő többsége itt használhatta (volna) fel a kárpótlási jegyeit. Hiába volt viszonylag nagy értékű projekt egy-egy egzisztencia hitel, illetve az általa lebonyolított üzlet, nyilvánvaló, bármennyire is megérte a dolog, viszonylag szűk kör kiváltsága, lehetősége volt ez. Mivel a részvénycserékben elvileg bárki részt vehetett, ezt kísérte az egyszerű kárpótlási jegy tulajdonos részéről a legnagyobb figyelem. Illetve nemcsak az ő részükről, hanem a spekulánsok részéről is. Hiszen aki előre gondolkodott, és bízott a kedvező folyamatokban – amit a sokak számára fájó, de ha kifejezetten a tőkepiacra koncentrálunk, nagyon pozitívan fogadott „Bokros-csomag” indított igazán el –, az hihetetlen hozamokat érhetett el egy-egy részvénycsere után. Ilyenkor mindig Hofi egyik híres mondása jut eszembe, ahogy műsorait kezdte: „Pusszantás mindenkinek, aki bejutott!” Miért is mondom ezt? Mert ugyanilyen pusszantás járt mindenkinek, aki egy-egy kárpótlási jegy részvénycsere során végül részvényhez jutott. De hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy egy-egy részvénykibocsátásnál, a részvénytársaság részvényeinek csak egy kisebb része volt kárpótlási jeggyel megvásárolható, és az idő előrehaladtával, az addig is viszonylag népszerű részvénycserék, a „könnyű pénzkereseti lehetőség” miatt hihetetlen érdeklődésnek lettek kitéve. Ez viszont azzal járt, hogy egy részvényjegyző egyre kevesebb részvényhez tudott csak hozzájutni. Sőt, sok esetben csak az alanyi kárpótoltak kaptak csak részvényt, „csupasz” kárpótlási jeggyel nem lehetett részvényhez jutni. De mi a különbség az alanyi jog és a „csupasz” jegy között? Az alanyi jogú jegyhez szorosan hozzátartozott a kárpótlási határozat, a részvényjegyzések alanyi jogú csomagjában csak a határozat illetve a kárpótlási jegyek együttesével lehetett részvényt jegyezni. (Ebből adódtak a híres kárpótlási jegycserés sorok, mert a spekulánsoknak ahhoz, hogy nagyobb csomagot tudjanak megszerezni az adott részvényekből, sok részvényjegyzőre volt szükségük. Az emberek többsége meghatalmazott volt, hiszen nehezen volt elképzelhető, hogy viszonylag idős emberek, akár napokat álljanak sorba egy részvényjegyzés során, míg bejutottak a pénzintézetbe. Főleg úgy, hogy ezeket a kárpótlási jegyeket már „valaki” amúgy is megvásárolta.) A cikkíró számára emlékezetes maradt az 1994-es labdarúgó világbajnokság, amelynek egyik hétvégéjén a mérkőzéseket egy gépkocsi tetején elhelyezett televízióból tekintette meg, egy pénzintézet előtt, várva a hétfői nyitást. Valószínűleg sokak számára maradt emlékezetes egy-egy PICK, EGIS, RICHTER, MOL, GLOBUS, CHINOIN részvényjegyzési procedúra, hogy csak néhány részvényt említsek. Jellemző volt, hogy a részvénytársasággá alakuló nagy állami vállalatok, a privatizáció keretében legtöbbször bekerültek a kárpótlási jegy részvénycserébe, majd a privatizációt követően a Budapesti Értéktőzsdére is. Egyesek hosszabb, mások rövidebb ideig szerepeltek, volt olyan, aki dicsőségesen, de néhányan dicstelenül távoztak a parkettről. Egyetlen olyan részvény volt, amely a részvénycserét követően sohasem jutott el a tőzsdéig, ez pedig a Chinoin részvénye volt, amelynek a papírjait még tőzsdén kívül felvásárolta fő tulajdonosa, a Sanofi gyógyszergyár (későbbiekben Sanofi-Aventis). Szinte lehetetlen lenne felsorolni az összes cserét, illetve azok paramétereit, de összességében elmondható, volt fantázia a kárpótlási jegyek részvényekre történő cseréjében. Mert míg a szabadpiacon jellemzően címletértéke alatt forgott a jegy, addig a cserékben a kamattal növelt névérték alapján alakították ki a cserearányokat, ami sokkal kedvezőbb volt a kárpótlási jegy tulajdonosok számára. 

Aztán az első nagyobb hullámot követően – amikor elfogyott az értékesíthető vagyon – alakultak az ún. kárpótlási jegy hasznosító Rt.-k. Az alapítók maguknak elsőbbségi részvények lejegyzése révén irányító pozíciót biztosítottak, a többi részvényes beleszólási lehetősége minimális volt. Létrejöttük legfőbb mozgatórugója a kárpótlási jegy névértéke és a piaci árfolyam közötti különbség kihasználása volt, főleg privatizációs tranzakcióknál. Magánszemélyek legfontosabb indoka az volt, hogy aki ilyen részvényt vásárolt, az összeg x részére adókedvezményt kapott (1994 végéig). A sok ilyen társaságból viszonylag kevés maradt tartósan fenn, egyik legjobb, legsikeresebb példája a HB Westminster II. nevezetű cég, ami manapság Arago csoport néven él tovább, igen sikeresen. Ezt követően hosszú csend következett, néhány kisebb részvénycserét követően a kárpótlási jegy csipkerózsika álomba szenderült. A legutolsó ilyen kárpótlási jegy részvénycsere 2006-ban a még állami kézben lévő MOL részvények eladásakor történt meg. Azóta bizonyos időközönként felmerült a pletyka a kárpótlási jegyek végleges rendezésével kapcsolatban, de eddig mindig tiszavirág életűnek számított, és egy kisebb rally után újra feledésbe merült. 

A mostani cikk apropóját az adja, hogy egy kárpótlási jegy tulajdonos beperelte a magyar államot, mert az állam nem biztosít kínálatot a kárpótlási jegyek felhasználására 2006 decembere óta. A tárgyalást október végéig elhalasztották, (a felek közösen kértek halasztást) mert a fejlesztési tárca jogi képviselője utalt arra, hogy a kárpótlási jegy ügyében általános rendezés készül. Az eddig eltelt idő alatt több, mint 200 milliárd forint értékben kaptak arra jogosultak kárpótlási jegyet. A legnagyobb probléma, hogy senki sem tud pontos adattal szolgálni, mennyi jegy lehet még kint a piacon. A találgatások, becslések 3-4 milliárd forintra teszik a kint lévő kárpótlási jegyek értékét. 

Nagy kérdés, milyen végleges rendezés jöhet? Az szinte biztos, hogy a megoldás nem készpénzes megváltás lesz. Értékesíthető állami vagyon – főleg olyan, amelynek valós piaci értéke van – nem nagyon maradt. Talán a legegyszerűbb, de nem feltétlen a legolcsóbb megoldás a kárpótlási jegy állampapírra történő cseréje lehetne. Hogy milyenre, és legfőképp milyen kondíciók mellett, azt ma még senki nem tudja. Persze, ha egyáltalán ez lesz a végső megoldás. Az egész hercehurca arra mindenképpen jó volt, hogy az elmúlt hét évet követően a kárpótlási jegy újra előtérbe került. A tőzsdén, igaz nagyon alacsony forgalom mellett, de ismét 1000 Ft felett forog – a cikk októberi írásakor. A végleges, megnyugtató rendezés főleg azoknak jönne jól, akiknek viszonylag kisebb összeg lapul a szekrényben felhasználatlanul, kicsit elfeledve, lemondva róla, a régi pengők mellett. Hiszen a kivonásnak 1742 Ft-os névérték mellett kell(ene) megtörténnie. Ha ez megvalósul, akkor még 1000 Ft-on is jó üzlet megvásárolni, még most is. Ha pedig érdemleges megoldás most sem lesz, akkor maximum a pengő melletti jegyek nagysága nő még nagyobbra. Ebben az esetben jó lesz a gyerekeknek játszani. Vagy mégsem? Spekulációra fel!

Írta: Ziegler Mátyás