A Grand Canyon a kilátóból nézve – avagy mit hozna a fiscal cliff a világnak?Kanyon. Sziklafalak között húzódó mély völgyet jelent, amit gyakran egy folyó vájt ki. Falát gyakran ellenálló homokkő vagy gránit sziklák alkotják. A legismertebb kanyon a Grand Canyon. Milyen érdekes, hogy a legnagyobb, legismertebb költségvetési “szurdok” is ugyanabban az országban, az USA-ban található. De most csend van, síri csend. |
Olyan, mint amikor nyáron, 40 fokban a levegő sem mozog a mélyben, és az apró távoli zajok is olyannak tűnnek, mintha az ember mellett szólnának. Valami hasonló történik az amerikai költségvetési problémákkal is. Az elmúlt év utolsó napjaiban a világ pénzügyi piacai lázban égtek: megtörténik-e, hogy Amerika gazdasága a „nagy szurdokba” zuhan, vagy újra sikerül-e nagyobb szőnyeget vásárolni, és a problémákat megint a szőnyeg alá söpörni? Gondolom, nem lepődik meg senki, ha azt mondom, sikerült megint az egy mérettel nagyobb szőnyeg beszerzése, és találtak egy jó seprűt is, amivel el lehetett tüntetni a port a padlóról. Még. Mert az igaz, hogy januárban sikerült, de kérdés, hogy meddig tolerálja a piac a problémák végleges megoldása helyett az örökös szőnyegvásárlást.
De tekintsünk egy picit vissza. A probléma már előjött egyszer, nagyon élesen, 2011-ben. Az azon év augusztusában lezajlott adósságlimit-válság megmutatta, hogy valamit sürgősen lépnie kell az USA-nak. 2011-ben az S&P hitelminősítő el is vette az USA AAA, azaz a legjobb adósminősítést jelentő érték egyik A betűjét, amire a minősítések bevezetése óta nem volt példa. 2011-ben sikerült 1000 milliárd dollárral megemelni az adósságlimitet, de elfogadtak egy olyan csomagot is, amely szerint ha 2012 végéig nem állapodnak meg egy 1500 milliárd dolláros vagy annál nagyobb deficitcsökkentésről, akkor életbe lép egy 1200 milliárd dolláros automatikus költségcsökkentés, együtt egy automatikus, ugyanakkora adósságlimit-emeléssel. Azután mi történt? Semmi. Mindenki letörölte homlokáról a verejtéket, aztán, mint aki jól végezte dolgát, hazament. Miben bíztak? Talán mindkét oldal a 2012-es elnökválasztásban. Abban, hogy az elnökválasztással egy időben rendezett szenátusi és képviselőválasztás során mindhárom ház egyszínű lesz,
és akkor nem kell alkudozni, hanem valamelyik oldal erőből, a saját elképzeléseinek megfelelően oldja meg a kérdést. Ám az élet sajnos nem ennyire egyszerű, még Amerikában sem. Mert a tavalyi elnökválasztás nem hozott megoldást, maradt minden a régiben, egy ház sem cserélt gazdát. Tehát, hirtelen ott találta magát mindenki, ahol 2011-ben. Vészesen közeledett az adósságlimit plafonja, és ezzel együtt az automatikus, fűnyírószerű költségcsökkentés réme is, ami recesszióba küldte volna az USA-t.
Mi történt az év utolsó napján? A hétfői határidő előtt a politikusoknak sikerült megállapodni, és elkerülni a drasztikus fiskális megszorításokat. Megoldani nem, csak áthidalni sikerült a problémát („nagyobb szőnyeg”). Abban állapodtak meg, hogy az adóemelések később jelennek meg, de azok esetében, akiknek jövedelme évente meghaladja a 450 000 dollárt, azoknál az adóemelés életbe lép (a lakosság 0,5%-a). A munkanélküli segélyekben 2013 év végéig nem történik változás. A kiadási oldal 109 milliárd dollár körüli megszorítását két hónappal elhalasztották. A CBO szerint (az USA költségvetését felügyelő szerv) az elkövetkezendő 10 évben az államadósság közel 4000 milliárd dollárral nőhet. Az alacsonyabb jövedelmi osztályokban meghagyott adókedvezmények közel 330 milliárd dolláros pluszkiadással terhelik meg a költségvetést. Január 20-án a képviselőház elfogadta, hogy három hónapra ideiglenesen megemeljék az adósságlimitet, ami végül május közepéig biztosítja a költségvetés finanszírozását. Ezzel a Szenátusnak nőtt a megállapodáshoz szükséges ideje a költségvetés sarkalatos pontjairól. Egy biztos, hogy az USA feje fölött Damoklész kardjaként lebegő 1200 milliárd dolláros megszorítás gazdaságra egyben történő ráengedése beláthatatlan következményekkel járhatna az egész világ pénzügyi piacaira. A részmegoldások, a különböző kiskapuk keresése csak időnyerés lenne, a valós problémák megoldását nem hoznák el. Ha megfigyeljük a következő grafikont, látható, hogy a jelenlegi helyzet fennmaradása hosszabb távon sem jelent megoldást.
Forrás: CBO
Nem tudni, meddig engedi a piac a részmegoldásokat, trükközéseket. Mi lehet az a szikra, amitől lángra lobban minden? Ez az, amit nem tud senki, viszont egy-egy nagyobb összeomlás kronológiáját figyelve megállapítható, hogy nem az alapproblémák adják a katalizátort a lángra lobbanáshoz. Nézzük csak meg a tőzsdéket. Amerikában ugyanolyan magasan vannak az indexek, mint a 2009–2010-ben kialakult pénzügyi válság előtt.
Ebben nyilván nagy szerepe van a világ jegybankjainak is, akik „ingyen” pénzzel árasztották el a világ pénzpiacait. De ezzel csak az a probléma, hogy hiába a megszámlálhatatlanul sok pénz a piacon, ha az nincs jó helyen. Azokhoz, akiknek valójában nagy szüksége lenne rá, nem jut el, hiszen a piacokon a hitelezés rendkívül visszafogottá vált. Senki sem mer senkinek hitelezni. Inkább szeretne mindenki kamatvagdosó lenni, és keresik a munka nélkül, biztonságosan megkereshető profit lehetőségét. Mi lett ennek a következménye? Lassan minden jegybank bekapcsolódik a „kinek legyen gyengébb a devizája” című társasjátékba. Bár nem olyan mértékben, mint amit a FED folytat, de akkor is. A FED „pénzjegynyomdája” lassan követendő példa lett minden jegybank számára. Legutóbb a japán jegybank adta szándékát ennek a lehetőségnek, megpróbálva ezzel segíteni a szigetország exportőreit, akik az elmúlt időszak erős jen-ét megszenvedve, katasztrofális állapotban vannak (SONY, PANASONIC, autógyártók). Ha esetleg az USA a megszigorításoknak köszönhetően recesszióba süllyedne, az komoly negatív hangulatot okozna az amúgy is törékeny állapotban lévő piacokon. Elég magasan állnak a tőzsdék ahhoz, hogy egy kis külső segítség hatására a piaci szereplők profitot kezdjenek realizálni. Hisz oly sokszor bebizonyosodott már, hogy a fák nem nőnek az égig.
Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy egy tőkepiaci negatív hangulat valószínűleg újra előhozná az eurózóna perifériális országainak problémáit, úgymint a spanyol miniszterelnökkel kapcsolatos problémák, a magas munkanélküliség, Katalónia esetleges elszakadása, az olasz választások, a francia költségvetési problémák vagy az idei évben megrendezésre kerülő német választások. Ez mind-mind olyan probléma, amely egymaga is jelentős negatív mozgást okozna a piacokon, de egy esetleges USA-ból érkező hideg, fagyos lehelet egyszerre fertőzne meg mindenkit. Ha pedig így lenne, nem biztos, hogy az eurózóna jegybankja, az ECB által összegyűjtött, szárazon tartott puskapor elegendő lenne az „ellenség” legyőzésére. A legnagyobb probléma, hogy a tengerentúli politikusok saját mikroszintű politikai nyereségüket kockáztatják egy országra váró, és azzal együtt egy teljes világra kiható negatív kifejlet ellenében.
A jelenlegi helyzetet szimbolikusan így jellemezhetnénk: ott állnak azon a bizonyos Grand Canyon felett található kilátón, látják a talpuk alatt elterülő hatalmas semmiséget, hallani vélik a kilátó tartószerkezetének recsegését-ropogását, de a válaszuk nem a kilátóról való leszállás, hanem a tartószerkezet toldozgatása-foltozgatása. Amint azt tudjuk, a természet erősebb, mint az ember. Mindig voltak, akik próbálták ezt megcáfolni, de régóta tudjuk: „Azért a víz az úr!” Amíg csak a homlokokon uralkodik, addig nincs semmi baj, de mi van akkor, ha a sok verejték a homlokokról lehullva, hatalmas szökőárrá válik?
Írta: Ziegler Mátyás