Gabriel Baldinucci a szilícium-völgyi Singularity University stratégiáért felelős alelnöke, a Richard Branson vezette Virgin Group volt alelnöke. A Virgin-nél töltött öt éve alatt, Baldinucci közvetlenül Bransonnal dolgozott együtt és számos új üzleti lehetőséget indított el az egészség, utazás, retail, informatika és a média területén. Jelenleg is számos startup projekt tanácsadója és befektetője.

Gentlemen’s CHOICE: Vállalkozói karrierjét tinédzser korában kezdte, amikor megnyitott egy pizzériát, majd 6 év múlva, 23 évesen eladta az addigra 4 étteremből álló pizzéria-láncot.
Gabriel Baldonucci: 17 éves voltam és nagyon furcsa gyerek. Mindkét szülőm első generációs bevándorló az Egyesült Államokba, olasz származású édesapám már nagyon korán munkára fogott bennünket. Hét éves koromtól a saját pizzériánkban dolgoztam, majd miután eladtuk, egy másikba küldött át. Már nagyon fiatalon elkezdtem saját vállalkozáson gondolkozni, mint mondtam, furcsa gyerek voltam (mosolyog). Először az iskolában kezdtem értékesíteni a fölöslegessé váló dolgaimat, 13 éves koromban pedig már a szüleimnek prezentáltam különböző ingatlanbefektetési lehetőségeket. Ellógtam az iskolából, hogy házak árverezésén vegyek részt, mappákat készítettem az ingatlanokról, azokkal jártam folyton a szüleim nyakára. Addig zaklattam őket ezzel, hogy édesapám végül beadta a derekát és beleegyezett, hogy elindítsak egy saját vállalkozást. Azt kikötötte, hogy valami pizzához köthető dolognak kell lennie, mivel úgy gondolta, így rajtam tarthatja majd a szemét. Pizzériából viszont sok volt, ezért én valami újat akartam csinálni. Körülnéztem a piacon és felállítottam a saját modellemet, ami az amerikai típusú gyors-pizzériák rendkívül jól kigondolt üzleti modelljén – egyenruha, csomagolás, marketing, házhozszállítás, korlátozott, de azonos minőségű választék – 
és a hagyományos, olasz pizza éttermek minőségén és receptjein alapult. 26 000 dollárból, szinte kézzel építettük fel a boltot a bátyámmal. Hat év alatt összesen négy éttermet nyitottunk, majd eladtuk, mert egyetemre akartunk menni.

G.C.: A vállalkozói létet hamar felcserélte a multik világára. Dolgozott például a Goldman Sachs-nél, a Palm Ventures-nél vagy a Virgin Group-nál. Melyik világban érzi inkább otthon magát?
G.B.: Száz százalékosan vállalkozó vagyok. A nagy vállalatoknál csak akkor érzem jól magam, ha valamilyen vállalkozói szerepkört tölthetek be, például induló vállalkozásokkal foglalkozhatok. Amikor eladtam a pizzéria-hálózatot, a Duke és a Stanford Egyetemen tanultam, majd csatlakoztam a Goldman Sachs-hez. Két év után azonban kiléptem, mert nem volt elég „vállalkozói” számomra a környezet, nem szerettem az ottani vállalati kultúrát. Jó néhány évvel ezelőtt csöppentem bele a startup világba, mielőtt Richard Bransonnak kezdtem volna dolgozni. Richard Virgin Groupjánál egy kis csapattal dolgoztam, ami az új Virgin vállalatok elindításával foglalkozott. Ezért is szerettem nagyon, mert vállalatokat mentorálhattam, építhettem, miközben egy nagy cég felső vezetésébe tartoztam.

G.C.: Milyen volt közvetlenül Bransonnal dolgozni?
G.B.: Öt évig dolgoztam a Virgin Groupnál, ahova egy televíziós reality show kapcsán jutottam be. Az egyik barátom jelentkezett a The Rebel Billionaire című műsorba és elhívott, hogy menjek be vele a meghallgatására. Elmentem vele, ott bevettek a csapatba és végül bejutottam a műsorba. Tizenhatan versenyeztünk azért, hogy Richard Bransonnal dolgozhassunk. Tíz hét alatt, tíz országba utaztunk el – többek között Marokkóba, Dél-Afrikába, Hongkongba, Zimbabwéba –, miközben üzleti kihívásokat és különböző kaland-feladatokat kellett megoldanunk, hogy Richard láthassa, hogyan reagálunk a különböző helyzetekre. Végül második helyen végeztem és lehetőséget kaptam arra, hogy tíz hónapot dolgozhassak Richarddal – ebből végül öt év lett, belőlem pedig az új Virgin vállalatok elindításáért felelős alelnök. Nagyon tisztelem Richard vállalkozói szellemét és azt, ahogy inspirálja a munkatársait, amilyen vezető. Fontos neki, hogy szeretettel viszonyuljon a beosztottjaihoz, és hogy a munkatársai élvezzék a munkájukat. Nagyon sok sikeres, de unalmas ember van ezen a világon, de Richard nem ilyen. Neki fontos, hogy a világot egy jobb hellyé formálja. Világosan látja, érzi, hogy mire van a fogyasztóknak szüksége. A sok éves vállalkozói pályafutásom alatt megtanultam, hogy sok ember orra elé odatehetjük a legfantasztikusabb ötleteket, mégsem látják meg benne a lehetőséget.

G.C.: Jelenleg a Singularity University (a Szilícium-völgy egyik jelentős innováció-központú oktatási intézménye, a szerk.) stratégiai alelnöke. Miért csatlakozott az egyetemhez? Milyen kihívást tartogat egy oktatási intézmény valakinek, aki évekig Richard Bransonnal dolgozott?
G.B.: Richardon keresztül találkoztam Peter Diamandis-szal (a Singularity University alapítójával, a szerk.). Eredetileg az egyetem úgynevezett kísérleti tech-laboratóriumainak létrehozásáért hívott a Singularity-re. A laboratóriumok eredeti célja az egyetemen végző hallgatók induló vállalkozásainak támogatása, én azonban szeretném, ha közvetlenül az egyetem támogatásával is indulhatnának vállalkozások, amelyek ezekben a „tech-laborokban” születnek, és amelyek megváltoztatják a világot. Most már inkább egy általános szerepkört töltök be a Singularity-n, mivel az egyetem maga is egy startup. Jelenleg negyvenöten vagyunk, és egyre bővülünk, ahogy építjük ki a „vállalkozást”. A cél, hogy az egyetemet egy platformmá tegyük, amely sok céget képes életre hívni. Olyan cégeket, amelyek megváltoztathatják a világot.

G.C.: Említette, hogy Richard nagy inspirációt jelentett az Ön számára, Ön hogyan inspirál másokat?
G.B.: Úgy, hogy olyan dolgokat valósítok meg, amire sokan azt mondják, nem lehetséges. Én 17 évesen vágtam bele az első vállalkozásomba és azt mondták rám, hogy őrült vagyok, nem indíthatok el egy vállalkozást 17 évesen. Erre azt mondtam: dehogynem. A bátyám 21 éves, ő fog aláírni, és végül megtaláltam a módját, hogy véghezvigyem, amit elhatároztam. Ki is rúgtak a középiskolából, mert nem jártam be az órákra a pizzéria miatt, úgyhogy esti iskolába kellett beiratkoznom, hogy befejezhessem a középiskolai tanulmányaimat. Aztán a legjobb egyetemekre adtam be a jelentkezésemet, amire szintén azt mondták, kizárt dolog, hogy felvegyenek a Harvardra vagy Yale-re valakit, akit kirúgtak a középiskolából. És mégis felvettek a Duke-ra, ami Amerika egyik legelismertebb egyeteme. Hiszem, hogy az utunkban álló akadályok eltávolítása akarat és kreativitás kérdése. A határok folyamatos feszegetése révén juthatunk el a kivételeshez.

G.C.: A Singularity University-n a legújabb technológiai trendekről tanítanak. Ön szerint mely iparágakat fogja a technológiai fejlődés a leginkább megváltoztatni az elkövetkezendő néhány évben?
G.B.: A gyártási iparágakat biztosan ide sorolnám, a 3D nyomtatás elterjedése forradalmasítani fogja a gyártást. Jelenleg egész országok gazdasága épül a kis költségű, nagytömegű gyártásra. A 3D nyomtatás az alacsony költséget lehetővé tevő olcsó munkaerőt fogja kiváltani, sőt a szállítmányozást is át fogja írni, hiszen helyben ki tudjuk majd „nyomtatni” magunknak a termékeket.

G.C.: Ha egy dolgot megnevezhetne, amit a legjobban szeret a Singularity University-n, mi lenne az?
G.B.: A potenciálja. Az egyetemben rejlő lehetőség hatalmas. Egy olyan hellyé válhat, ahol megvalósíthatjuk az álmainkat, bármit felépíthetünk, amit elképzeltünk magunknak. Amikor Peter elhívott az egyetemre, nem próbált meggyőzni, hogy csatlakozzak. Egyszerűen beültetett egy napra az előadásokra. Egy nap alatt beleszerettem az egyetembe: az egyetem küldetésébe, az emberekbe, a hely optimizmusába. Megtaláltam azt a helyet, amiről nem igazán hittem, hogy valóban létezik és a részese akartam lenni.

Írta: Nagy Andrea Éva